Egy nagyon személyes interjú Pifkó Péterről
Helytörténet
2013. nov. 5.

<p style="text-align: justify;">Sokan elmondhatják magukról, hogy ismerik Dr. Pifkó Péter munkásságát, olvasták a könyveit, vagy netalántán a tanítványai voltak. A lányával készült interjúban azt próbáljuk kideríteni, hogy milyen volt magánemberként. Tehát következzen egy:</p>

Nagyon személyes interjú Pifkó Péterről

 

- Szeretgom (Sz): Mi jut először eszedbe, amikor édesapádra gondolsz?

- Pifkó Szera (Psz): Az első kép, ami először eszembe jut róla, ahogyan ül és a bajsza alatt mosolyog. Nagyon humoros, sokoldalú és sokarcú ember volt, de valójában eléggé megfoghatatlan személyiséggel rendelkezett. Néha az volt az érzésem, hogy még én magam sem ismerem igazán. Sokan mondták, hogy igen zárkózottnak tűnik, de ha egyszer valakit megismert, akkor utána már jöttek a poénok. Még a betegségét is a humor oldaláról közelítette meg.

 

- SZ: Hogy tudta összeegyeztetni ezt az oldalát a komoly énjével? Ha valaki magánemberként humoros, hogyan lehetséges, hogy a munkájában megannyi komoly témát dolgoz fel?

- PSZ: Mert a kettőt azért nem vonta össze teljesen, bár a munkájában meg tudta találni a humoros dolgokat is, főleg a tanításban.

 

- SZ: Láttam a blogodon, hogy készültek róla olyan fotók, amelyeken különféle szerepeket játszik.  A színházi előadások megszervezése mellett színészkedett is?

- PSZ: Az az igazság, hogy ő eredetileg színésznek készült, ezért a levéltár, a múzeum, és a tanítás mellett mindig is nagyon fontos volt számára a színészet, egyszerűen imádta a színházat. Fiatalon irodalmi esteket tartott a művelődési házban, tanítóképzőben. Ezeken többek között Villon műveit adta elő, valamint játszott a helyi színjátszó körben is. Ezekre az estekre mindig rengeteg érdeklődő látogatott el. Imádott olvasni, és már tizenévesen végigrágta magát a világirodalom nagy művein. A számára fontos irodalmi alakokat pedig megformálta, eljátszotta otthon, saját maga és a barátai szórakoztatására. III. Richárdtól kezdve a Hamleten át volt Chaplin-figura, megformálta a főhőst a Csinovnyik halálából…

 

 

- SZ: A Várszínházat is ő csinálta először a városban, ha jól tudom.

- PSZ: Igazából anyukámmal közösen álmodták meg a Várszínházat 1986-ban. Akkor volt az első előadás Legenda a dicsőséges feltámadás címmel a Várhegyen. 

 

- SZ: Ennyi tevékenység között hogy tudott rendesen időt szakítani rátok?

- PSZ: Úgy, hogy ketten voltak anyukámmal. Sosem éreztem a hiányát, mivel amikor hazajött a munkából, akkor 100 százalékosan ott volt velünk és mellettünk.

 

- SZ: Hogy alakult ki a barátság Cseh Tamás és a szüleitek között, honnan ismerik egymást?

- PSZ: Miután Anyukám elvégezte a Színművészeti Egyetem színházelmélet szakát, Dorogon csinált befogadó színházat. Cseh Tamás ekkor a Katona József Színház tagja volt. 1982 őszén anyukám megvette a műsorát a színháztól, ekkor kezdődött a barátságuk. 

 

- SZ: Ez a barátság a későbbiekben is megmaradt?

- PSZ: Igen, Tamás sokat volt nálunk, mindannyian nagyon szerettük őt. Nagyon hasonló lelkülettel és vehemenciával volt megáldva, mint Apukám. A két család között jó kapcsolat alakult ki.  Apukámat a színészkedés mellett még a családfakutatás is nagyon érdekelte, nemcsak a mi családunkról kutatott, hanem, Tamás kérésre a Cseh-családnak is elkészítette a családfáját. Hanák Gábor rendezésében készült filmben is beszélt édesapám barátságukról és az esztergomi fellépésekről.

 

- SZ: Apaként, vagy művészemberként nézel fel jobban Édesapádra?

- PSZ: Szerintem nem lehet e két dolog között különbséget tenni. Nagyon fontos volt a számomra, mi a véleménye az írásaimról, miket tesz hozzá mindahhoz, amit leírtam. Ha készítettem egy írást a blogomra, ő mindig átolvasta, vagy pedig felolvastam neki. Utána csak ült, csönd volt, hallgatott és jól átgondolta a hallottakat, aztán elmosolyodott.  Az a típusú ember volt, aki nem szemtől szembe dicsért; abban, amit mondott, mindig ott volt a kritika, amelynek építő jellege volt.  Mindig láttam rajta, hogy büszkeséggel töltötte el az, hogy írok. Nagyon, nagyon fog hiányozni ilyen szempontból is.

 

- SZ: Szeretnéd valamilyen módon követni a munkásságát?

- PSZ: Írásban mindenképpen, bár a színház szeretete is igen erősen átragadt rám róla és Anyukámról. Azt gondolom, nagyon fontos, hogy egy gyerek még időben megkapja azt a hátteret, ami elindítja egy úton. Hatéves koromban vittek el először színházba, így már ilyen fiatalon meg lettem fertőzve a színházszeretettel. Ezt is nekik köszönhetem. Nem azt mondom, hogy tűzzel-vassal kell a gyereket valamilyen irányba hajtani, hanem csak meg kell neki mutatni, hogy milyen sok féle érdekesség van a világban, amelyek közül választhat. Soha nem mondták vagy sugallták, hogy a színházzal foglalkozzam, egyszerűen ez csak jött rajtuk keresztül.

 

- SZ: Köszönjük, hogy elmesélted mindezt!

 

/Az Interjút Pifkó Szerával Marczali Tamás készítette/

(forrás)