Füvet termesztett egy dömösi férfi
Bulvár
2013. okt. 31.

<p style="text-align: justify;">A dömösi körzeti megbízott fogott el egy 23 éves dömösi férfit október 30-án, miután megtudta, hogy a férfi marihuánát termeszt háza egyik szobájában. </p>

A gyanúsítottnál tartott házkutatáson a rendőrök megtalálták a beltéri füves kertet. A cserepekben már nem volt növény, azt K. Ferenc leszüretelte és zsákba tette. A „szárítóhelyiségben” is lógott két száraz növény, melyek még feldolgozásra vártak. Ezeket mind lefoglalták a nyomozók. A férfit a rendőrök előállították az Esztergomi Rendőrkapitányságra, ahol a vele szemben alkalmazott kábítószer gyorsteszt pozitív eredményt mutatott. Gyanúsítotti kihallgatásán K. Ferenc elismerte a bűncselekmény elkövetését. Elmondta, hogy 10 éve fogyasztó, elfogása napján is szívott az általa termesztett fűből sodort cigarettából. A 29 éves gyanúsított ellen – szabadlábon hagyása mellett – kábítószer birtoklásának vétsége elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást az Esztergomi Rendőrkapitányság.

//KEMRFK//

(forrás)