Földes Vilmos harmadik helyezést ért el a Kuk@con
Kultúra
2013. okt. 30.

<p style="text-align: justify;">Először került megrendezésre a Kuk@c - Országos E-Karikatúra Pályázat, amelyen az ország legjobb humorskicc rajzolói mérkőzhettek meg egymással. A Karikatúra és Képregény Múzeum, valamint a Szerencsejáték Zrt. szervezésében tető alá hozott netes versenyen harmadik helyezést ért el  a <em>Sajtó</em> kategóriában Földes Vilmos, esztergomi karikatúrista.</p>

Földes Vilmos az 1966-os évtől (24 éves korában) kezdett el publikálni humoros rajzokat a Magyar Ifjúságban, az Ifjúsági Magazinban, a Pajtásban, az Úttörő Zsebkönyvben és a Világ Ifjúságban. A Ludas Matyi pedig az ország vezető humorlapjaként ugyanettől az évtől, egészen a lap megszűnéséig (1990) közölte rajzait.

 

Sokak számára az "e" előtag csak a karikatúrák küldésének és megjelenítésének új, felgyorsult technikáját jelenti. Vannak, akik számára ennél jóval többet: egy szabadabb gondolkozásmódot - ezen belül egy vállaltan személyesebb, és ehhez mérten karcosabb, "alterosabb" képi szatírát és humort -, valamint a technikai lehetőségek szinte parttalan gazdagságát, ami a szokványostól alapvetően eltérő ötleteket generál. A digitális világ szülte kreativitás végtelen tárházát kívánta bemutatni a Karikatúra és Képregény Múzeum a Kuk@c pályázattal. Erre az egyik legjobb példa Földes Vilmos műve, amivel a harmadik helyet sikerült elérnie Sajtó kategóriában:

 

/Marczali Tamás/

(forrás)