Szépítsük meg a várost!
Környezetünk
2013. okt. 23.

<p style="text-align: justify;">Szeptemberben indította hét, az építőiparhoz köthető vállalat a <em>MegszépülAVárosom</em> névre hallgató kezdeményezést, mely során a legtöbb szavazatot kapott település egyik közterületét fogják a cégek teljesen ingyen felújítani, széppé, modernné varázsolni.</p>

Szavazni a kezdeményezés hivatalos oldalán lehet már szeptember 13. óta, az első helyen Dunakeszi található jelenleg, de mindenképpen érdemes beszállni a versenybe, mivel december 20-ig tart a voksolás, és Esztergom már benne van az első 10 város között.

 

A szavazás lezárása után a Hörmann, a Mapei, a Fujitsu-Fisher, a Ravak, a Rigips, a Creaton és az ELKO EP Hungary közös képviselői felkeresik a nyertes város polgármesterét, hogy kiválasszák azt a parkot, játszóteret, körforgalmat vagy nyíltkertet, melyeket az ÉpítkezemFelújítok csapata a saját költségén meg fog szépíteni.

 

Végül pedig tavasszal megkezdődnek a munkálatok, melyek szemétszedésből, padok felújításából, igény esetén cseréjéből, virágok ültetéséből, bokrok, fák telepítéséből, füvesítésből, játszótér felújításából, kerítés felújításából, szobor készíttetéséből és beszélgetésekre alkalmas pavilonok, ülősarkok kialakításából fognak állni. A program célja nem csak egy város megszépítése, hanem a közösségi élet erősítése is, mivel a vállalkozók mellett a helyi lakosságból toborzott önkénteseket is várják majd egyes részfeladatok elvégzésére.

 

(forrás)