Lapszemle - HVG
Közélet
2013. okt. 17.

<p>Vádemelési szakba jutott a két korábbi esztergomi alpolgármestert kedvezményező, az önkormányzat által fizetett életbiztosítások miatt indult büntetőügy. A mentelmi jogát élvező Meggyes Tamás volt polgármester javára is kötöttek ilyet - írja a ma megjelent HVG hetilap. </p>

„Nemhogy jogi, de még etikai szempontból sem találtunk semmi kivetnivalót az önkormányzat által kötött életbiztosításokban, melyeket 2010-ben három hónapon át vizsgált az általam felkért jogász. Ő különösen érdekelt volt az esetleges visszásságok felderítésében, hiszen az egyik későbbi gyanúsított a rokona” – kommentálta Meggyes Tamás, Esztergom volt fideszes polgármestere a HVG értesülését, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség múlt pénteken fejezte be a korábbi városatyák javára kötött Aranyszárny életbiztosításokkal kapcsolatos nyomozást. A jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt folyó eljárás jelenleg vádemelési szakban van – közölte a HVG-vel Simon Richárd főügyészségi ügyész. E büntetőügy érintettjei Knapp János Pál és Németh József egykori alpolgármesterek és feltételezett bűnsegédeik, Zoltai Dániel és Pócsföldi József, a korábbi közbeszerzési és ügyrendi bizottság tagjai. Meggyes Tamás nem, az ő életbiztosítása kapcsán külön nyomoznak, de országgyűlési képviselőként egyelőre védi a mentelmi jog. A Meggyes eddigi ténykedését ellentmondásosan megítélő kétharmados Fidesz-többség akár feltételeket is szabhat annak fejében, hogy az Országgyűlés ne függessze fel a mentelmi jogát, s így ne lehessen felelősségre vonni a 2–8 évi börtönnel sújtható bűncselekményért. A mentelmi jog felfüggesztését a legfőbb ügyész kérheti az Országgyűléstől.

Meggyes és a két alpolgármester összesen 13 millió forintot kapott volna a javukra szóló, Aranyszárny elnevezésű életbiztosítások lejáratakor, de végül nem gazdagodtak. Meggyes nem is jutott hozzá a biztosítására járó ötmillióhoz, mert a Generali Biztosítónál valamilyen „adminisztrációs hiba” folytán nem tudtak róla, hogy az önkormányzat helyett menet közben ő lett a konstrukció kedvezményezettje, az alpolgármesterek pedig, bár a lejáratkor felvették az együttesen nyolcmillió forintot, azt utóbb visszafizették a városnak. Az Aranyszárny egy olyan, a válság előtti időkben a munkáltatók – köztük önkormányzatok – által a dolgozóik javára előszeretettel kötött, befektetéssel kombinált életbiztosítás, amely vagy akkor fizet, ha a kedvezményezett meghal, vagy lejáratkor, ha életben marad. Előbbi esetben a biztosítási összeget és az aktuális befektetési részt kapja meg a kedvezményezett, utóbbiban értelemszerűen csak a befektetési kassza csenget.

Esztergomban 2003-ban kezdtek életbiztosítást kötni a vezetőknek, először Meggyesnek és Knappnak, majd 2007-ben meghosszabbították azokat 2010-ig, s erre az időszakra kötöttek Némethnek is. Kezdetben a kedvezményezett maga az önkormányzat volt. Majd úgy módosították a szerződéseket, hogy azok kedvezményezettjei a polgármester és két alpolgármestere legyenek. A pénzfelvétel, illetve Meggyes részéről annak kísérlete 2010-ben történt – addig az önkormányzatnak összesen 12 milliójába kerültek az életbiztosítások. Az évente kötelezően fizetendő díj 350 ezer forint volt, de a HVG információi szerint Esztergom városa ezt önszorgalomból havi 50-50 ezer forinttal még meg is fejelte, így hizlalva folyamatosan a vezetőknek ketyegő befektetési részt.

A teljes cikk a HVG oldalán olvasható. 

(forrás)