Bajnokok lettek a középiskolás evezőink
2013. okt. 16.

<p style="text-align: justify;">Szolnokon került megrendezésre a 2013. évi Országos Evezős Diákolimpiai döntő a Magyar Evezős Szövetség és az Országos Diáksport Szövetség szervezésében.  Több esztergomi iskola csapta is részt vett a versenyen, ahonnan érmekkel és dobogós helyezésekkel tértek haza.</p>

A versenyen az Esztergomi Evezősök Hajós Egyletének felkészítésében a Dobó Katalin Gimnázium VI. korcsoportos leány négypárevezős csapata megvédve tavalyi bajnoki címét, ismét aranyérmes lett. A csapat tagjai Kántor Janka, Kovács Liza, Marjai Fanni, Kiffer Dorina. A csapat két tagja, Kovács Liza és Kiffer Dorina, további bajnoki címet nyert a VI. korcsoportos kettőpárevezősök versenyszámában.

A gimnázium diákjai további 4 versenyszám előfutamában szereztek döntőbe jutást jelentő helyezéseket, amelyek alapján III. korcsoportos egypárevezősben Vozák Dániel IV. helyezést, Kovács Liza VI. kcs. egypárban V. Búcs Johanna - Marjai Fanni páros VI. helyezést ért el. Az iskola diákjai összesítésben a középiskolák közötti országos pontversenyben III. helyet szerezték meg.


Hasonló kiemelkedő eredményt ért el az Esztergomi Szent Imre Középiskola két tanulója is, akik a VI. korcsoportos fiú kettőpárevezősben szintén bajnoki címet nyertek. A csapat tagjai Gaál Botond, és Gaál T. Benedek voltak.


Az Árpád-házi Szent Erzsébet Iskolát Bencze Bendegúz képviselte, aki a 11 éves, fiú versenyzők egypárevezős versenyszámában IV. helyezést ért el.

Gratulálunk nekik az elért eredményekért!