Szent István-díjat kapott a Rákóczi Szövetség elnöke
Közélet
2013. okt. 13.

<p>Szent István-díjat kapott Halzl József, a Rákóczi Szövetség elnöke. Az idén tizedik alkalommal odaítélt kitüntetést szombaton adták át az esztergomi Vármúzeum Korona-termében.</p>

MTI Fotó: Szekeres Panna

 Az esztergomi alapítású, civil kezdeményezésű Szent István-díj Alapítványt Bihari Antal hozta létre 11 évvel ezelőtt. Az alapítvány évente ítéli oda a Szent István-díjat, amellyel az összmagyarság érdekében kifejtett jelentős tevékenységet ismeri el. A díjazottat közvélemény-kutatás és internetes szavazás alapján választja ki az alapítvány kuratóriuma, amelynek elnöke Jankovics Marcell filmrendező. A díjat jelképező bronz szobor Melocco Miklós alkotása és Szent Istvánt ábrázolja, amint a keresztet két kézzel a magasba emeli.

A fődíj mellett Szent István-emlékérmet is adományoz az alapítvány, ezt olyan, elsősorban környékbeli személyek kaphatják, akik a helyi közösség érdekében kiemelkedő tevékenységet végeznek. Az idén ezt az elismerést Tóth János kapta, aki közel húsz éven keresztül társadalmi munkában dolgozott az Esztergom körzeti tévénél.

/MTI - Hírszerk/

/Fotó: Fotó: MtI -Szekeres Panna/

(forrás)