Meggyes visszavonul a közéletből
Közélet
2013. szept. 24.

<p>"Az esztergomi Fideszt a frakció jelenítette meg, a frakciót pedig Meggyes Tamás, ezért a népszerűtlenség ráhúzódott a frakcióra és a pártra" - indokolta a politikus visszavonulását György Róbert, a Fidesz esztergomi szervezetének új elnöke.</p>

Meggyes Tamás visszavonul a közéletből - írja a Magyar Hírlap. A lap keddi száma ismerteti: miután a Fidesz új választókerületi elnöke Völner Pál infrastruktúráért felelős államtitkár lett, vagyis ő indul majd jövőre képviselőjelöltként, a párt esztergomi szervezete is új elnököt választott. György Róbert új stílust képvisel és új irányt ígér, nyitottságot, együttműködést, kompromisszumokat. A cél "kihúzni a Fideszt a népszerűtlenségi gödörből", ahová Meggyes Tamás juttatta.

"Az esztergomi Fideszt a frakció jelenítette meg, a frakciót pedig Meggyes Tamás, ezért a népszerűtlenség ráhúzódott a frakcióra és a pártra. Ezt belátva és ennek következményeit elfogadva Meggyes Tamás kiszáll a közéletből, és a jelenlegi Fidesz-frakció egyetlen tagja sem jelölteti magát újra a következő önkormányzati választáson" - mondta a lapnak György Róbert.

Mivel a helyi KDNP is Meggyes miatt távolodott el tőlük, most lehetővé vált a polgári jobboldal együttműködése: szeptember 30-án létrejön a Szövetség Esztergomért Összefogás. Tagjai a Fidesz, a Fidelitas, a KDNP, a Rudnay Egyesület és több más civilszervezet - írja az újság.

MTI

(forrás)