Magyarországra látogat a pápa
Egyház
2013. szept. 20.

<p>1991-ben, II. János Pál látogatásakor Esztergom 30 millió forintot kapott, hogy rendbe hozzák a várost.</p>

Áder János elmondta, hogy a magyar katolikus püspöki karral egyeztetve meghívta Ferenc pápát 2016-ban Magyarországra, aki elfogadta a meghívást. Abban az évben lesz Szent Márton tours-i püspök születésének 1700. évfordulója, aki az akkori Pannonia provinciából származott. Bár a híradások nem szólnak róla, ez alapján elképzelhető, hogy Ferenc pápa ellátogat Szombathelyre. Városunkban 1991-ben járt utoljára egyházfő, igaz ekkor még az érsekség székhelye ténylegesen Esztergom volt, nem úgy '93 után. II. János Pál 1996-os magyarországi programjából kimaradtunk.

Bár egyelőre szó sincs arról, hogy Esztergomba érkezne Ferenc pápa, nézzük meg, hogy zajlott ez legutóbb. A kilencvenes évek elején a központi költségvetésből Esztergom -és a többi város, ahova ellátogatott az egyházfő- több mint harminc millió forintot kapott. Ez arra volt elég, hogy a program előtt és után rendbe hozzák a közterületeket legalább azokon a helyeken, ahol a pápa elhaladt.

A harminc millió forintot így költötték el Esztergomban:

Helikopteres leszálló kiépítése 0,5 millió
Ideiglenes parkolók kiépítése: 0,5 millió
Közúti jelzőtáblák és forgalomszabályozás 2,8 millió
Parkgondozási feladatok: 1,3 millió
Konténeres illemhelyek elhelyezése 2,0 millió
Hulladékgyűjtők beszerzése, elhelyezése, a várostakarítás 4,1 millió
Ivóvízellátás megszervezése a parkolóban 0,2 millió
Erzsébet park és a Dunapart-oldal rendezése 0,5 millió
Elektromos szerelések, bővítések 5,1 millió
Az egészségügyi szolgálat felszerelése 1,0 millió
Sajtóközpont és sajtóhíd felépítése 0,6 millió
Információs anyagok 2,4 millió
Helyreállítások, renoválások 3,3 millió
Út- és járdajavítások 1,9 millió
Egyebek 4,2 millió

Adatok forrása: Esztergom és vidéke, 1991. 07. 19.

A támogatás közel negyede út- és járdafelújításokra, homlokzat-helyreállításra, parkgondozásra ment el. Ha valami csoda folytán úgy alakul, hogy Esztergomba érkezik Ferenc pápa, akkor van szűk három évünk gatyába rázni a várost. Javítani való útból, helyreállítandó homlokzatból nincs hiány, csak nehogy egy esetleges célzott támogatást is elvigyen egy állami inkasszó, mint az árvízi vis maior-segélyt.

(forrás)