Hetven éves az esztergomi zászló
Helytörténet
2013. szept. 16.

<p>Múlt héten volt az évfordulója annak, hogy először említik a források Esztergom ma is használatos lobogóját.</p>

Esztergom kilenc sávból álló, azaz nyolcszor vágott vörös, ezüst zászlaját 1943 óta használja. Bár gyökereit tekintve ősinek tekinthető -hiszen a címerünkben évszázadok óta megtalálható a motívum- valójában csak hetven éve ez a hivatalos. Előtte vörössel és ezüsttel egyszer vágott zászlót használtunk, egyszerűbben fogalmazva felül vörös, alul ezüst volt.

Amikor még városi zászló díszítette a Széchenyi teret.


A mai lobogónkat dr. Széll Sándornak, Budapesten élő heraldikai írónak köszönhetjük. Széll 1940-1943 között Etter Jenő polgármesterrel folytatott intenzív levelezést, hogy elérje az általa történelmietlennek tartott zászló lecserélését, és azt, hogy a címerünkön is megtalálható kilenc sávos zászlót használjuk. Széll levelezése annak ellenére sikerrel járt, hogy dr. Lepold Antal kanonok, valamint a Magyar Királyi Országos Levéltár főigazgatója, dr. Herzog József is a zászlócserével szemben foglalt állást. Az új zászlónk első említése pont hetven évvel ezelőttről, 1943 . szeptember 11-éről való. Három évnyi huzavona után ekkor írta Széll Etternek, hogy örül, hogy teljesült a kívánsága, és le is fényképezte gyűjteménye számára  az új lobogót, amit valószínű, hogy az augusztus 20-ai ünnepségek alkalmával használtak először. Akit részletesebben érdekel a dolog, az olvasgassa az Esztergom évlapjai 2009-ben megjelent kötetében L. Balogh Béni és Peragovics Ferenc írását.

A cikk sem véletlen, hogy 2009-ben jelent meg. A 2006-os tüntetések során többször is kikezdték Esztergom jelképét, alighanem nagy nyomás nehezedett a levéltárra, hogy kiderítsék, honnan ered a zászló. Emlékszem önmagukból kifordult pécsi kommentelőkre, akik követelték, hogy változtsassa meg a királyváros a lobogót. Annak ellenére, hogy az "elmúttnyócév"ben tüntetéseken rendszeresen előkerülő zászlón eggyel kevesebb sáv található, mint az esztergomin. Jó lenne nem összekeverni.

 


Mivel a zászlónk egyszerű geometriai formákból áll, ezért sok hasonlót használnak világszerte, de van egy, ami teljesen megegyezik Esztergoméval. Az az egy is a világ túlsó sarkából származik. Az esztergomi zászlócsere után két évvel megalakult Indonéz Haditengerészet is "városunk  lobogója" alatt szeli a tengert.

Kép forrása

Kép forrása

Kép forrása

Kép forrása

 

(forrás)