Heer Ádám lett megyei Fidelitas elnöke
Közélet
2013. szept. 16.

<p>Szeptember 13-án Oroszlányban tartotta a Fidelitas Komárom-Esztergom Megyei Választmánya tisztújító ülését, amelyen ismét két évre választottak elnökséget. Czunyiné Dr. Bertalan Judit kormánymegbízott asszony, országgyűlési képviselő (Fidesz-KDNP) -a tisztújítás meghívott vendége- szerint a Fidelitas masszív utánpótlás lehetőséget biztosít a megyében dolgozó jobboldali politikusok számára. A választmány tagjai az esztergomi Heer Ádámot elnöknek, az oroszlányi Elekes Diánát és a tatabányai Juhász Pétert alelnöknek választották.</p>

Czunyiné Dr. Bertalan Judit a tisztújítással kapcsolatban kifejtette: „Olyan tisztségviselők lettek megválasztva, akiknek a korábbi jelenlétük, közéleti tevékenységük miatt már eddig is számítottunk a munkájukra, hozzáértésükre és véleményükre. Mivel ennek a korosztálynak nagyon fontos a véleménye a döntések meghozatalakor, ha tovább fokozódik az aktivitás, akkor egy alkalmas és masszív utánpótlás lehetőségét biztosítja a megyében dolgozó jobboldali politikusok számára.”

Heer Ádám a választmányi ülés után elmondta: „Nagyon fontosnak tartom, hogy a megválasztott elnökségi tagok ne csak helyi szinten, hanem megyei szinten is képviseljék a polgári, nemzeti értékrendet valló ifjúsági szervezetünket és az általunk felkarolt ügyeket. Hiszen a megyei választmánynak Komárom-Esztergom megye egészében kell továbbra is gondolkodnia. Azt gondolom, hogy az örökölt társadalmi, gazdasági helyzet és a még mindig tartó, bennünket magyarokat különösen erősen sújtó világgazdasági válság ellenére komoly eredményeket könyvelhetett el a polgári oldal megyénkben. Ennek ellenére egyértelműen szeretném nyomatékosítani, hogy még mindig nagyon sok munka van, amit el kell végezni a jövőben, hogy jobban élhessünk Magyarországon és szűkebb hazánkban Komárom-Esztergom megyében is. Mi fiatalok ehhez a munkához ajánljuk segítségünket a továbbiakban is, mert tisztán látjuk, hogy nem lehet hátra dőlni. Úgy látom, hogy még nagyon sok megoldásra váró feladat van, amit a jelenlegi politikai palettát elnézve csak a polgári, keresztény értékrendet képviselő pártok és szövetségeseik képesek megfelelő módon elvégezni.”

A megyei választmány tagjai, az alapszabály értelmében választókerületi koordinátorokat is választottak: az egyes számú választókerületben (Tatabánya) Juhász Péternek, a kettes számú választókerületben (Esztergom) Bognár Bencének, valamint a hármas számú választókerületben (Oroszlány-Kisbér) Elekes Diánának szavaztak bizalmat. A Fidelitas választókerületi koordinátorainak feladata, hogy a választókerületben dolgozó fideszes választókerületi elnököknek munkáját segítésék.

 

Forrás:Fidelitas

(forrás)