Zólyom felé a Bazilikától
2013. szept. 10.

<p>Szeptember 6-án reggel az esztergomi főszékesegyház elől indultak Zólyomba a XII. Történelmi Kerékpártúrához Visegrádon csatlakozott kerekezők.</p>

A Bazilika előtt fogadta őket Tétényi Éva polgármester, aki meleg szavakkal köszöntötte a Zólyomba tartó bicikliseket, majd felkötötte a kerékpárosok vándorbotjára Esztergom Város szalagját, és ünnepélyesen útjára bocsátotta a kétkerekes zarándokokat. Az augusztus 23-szeptember 9. között tartó időszakban közel 2000 kilométer megtételére vállalkoztak a túra résztvevői. Brüsszelből Maastricht, Schengen étintésével, Német, Csehországon és Szlovákián át érkeztek meg 9-én, hétfőn Zólyomba. A kerekezőkhöz az említett országokban hosszabb-rövidebb távra többen is csatlakoztak. Az utolsó szakaszra Skakov u Brna-ból (Csehország), Wislából (Lengyelország), Spisské podhradie-ből (Szlovákia) és Visegrádról indultak helyi kerékpárosok, hogy együtt guruljanak be Zólyomba a Brüsszelből érkezőkkel.

A zólyomi kerékpárklub 2002 óta szervezi a mára már hagyományosnak mondható kétkerekes programot. Az első „történelmi” útjukat a legnagyobb közép-európai vár, a szepesi vár megismertetéséért és megmentéséért kerekezték le. Az idei évben az európai összefogás erejére szerették volna felhívni a figyelmet.

 

Városházi információ