A Fidesz Esztergomi Szervezete nevében ezennel felajánlást teszek az MSZP által a tegnapi napon Esztergom Város Önkormányzata részére rendelkezésre bocsájtott 1 tonna hideg aszfalt szakszerű bedolgozására.
Esztergomi vállalkozó bevonásával, a felajánló szándékának megfelelően kívánjuk elvégeztetni a munkát.
Polgármester asszonytól várjuk a tulajdonosi és közútkezelői hozzájárulását. A dokumentumokat megküldheti a Szervezetünk részére a 2500 Esztergom Petőfi Sándor utca 19. sz. címre, a fidesztiroda@gmail.com e-mail címre, illetve igény szerint szervezetünk képviselője személyesen átveszi.
Polgármester asszony jelzésének és dokumentumok megérkezésének birtokában a kivitelezést azonnal megkezdjük.
György Róbert
elnök
Fidesz Magyar Polgári Szövetség
Esztergomi Szervezete
Előzmény: Az MSZP tegnapi akciója
A vak is látja, hogy ez kampány-fogás, de szerencsére a legtöbb esztergomi már átlát a dolgokon és nem felejti el azt, amit itt csinált a Fidesz három évig. Eddig nem volt baj, hogy a kátyúktól nem lehet közlekedni, de a válaztás közledétével, hogy aggódnak az esztergomi emberekért.
Választási üveggolyó, ha arra gondolok Petróczi sorban nyeri a ciklusokat azzal, hogy mindíg megigéri, rendbe teszi a szentgyörgymezei utakat. Azután ha jön az új választás megint megigéri. Az ő szintjén ez még elmegy, de állítólag az infrastrukúráért felelős államtitkár akar itt jelöltként indulni. Vicces, miután Tétényi már régen telesírta a médiákat, hogy a Fidesz frakció még kátyúzásra sem volt hajlandó jóváhagyni egy árva fillért sem, most meg a drágáim kátyúzni akarnak. Ha ezt is beveszik az esztergomiak, indulok valami magas nemzeti mutyikos tisztségért, ingyen sör, örökélet, biztos siker.
Polgármester asszony! Ragadja meg az alkalmat és az egész város úthállózat engedélyét juttasa el.
Ha dolgozni akarnak,van mit csinálni !!!
A MINŐSÉGRE VIGYÁZZATOK.
Na kéremszépen. Már az kell, hogy a fidesz vegyen aszfaltot, az mszp dolgozza el....... Egyébként választási reklámnak jó, de ettől még az utak nem javulnak hosszú távon.