Újabb vétó a Magvető elvitelére
Közélet
2013. aug. 29.

<p>Esztergom független polgármestere csütörtök este újra vétót emelt a helyi képviselő-testület többségét adó Fidesz-KDNP-frakció azon döntése ellen, miszerint adják át az államnak az Országház elé szánt, Tisza Istvánnak emléket állító szoborkompozíció városban található részét, a város pedig cserébe megkapja a budapesti Kossuth-szobrot.</p>

Tétényi Éva a vétót röviden azzal indokolta meg, hogy az "sérti az önkormányzat érdekeit". A törvények szerint a megvétózott kérdést a testületnek 15 napon belül újra tárgyalnia kell.
A polgármester május 24-én már egyszer megvétózta az Országház elé szánt szobor államnak való átadását, arra hivatkozva, csaknem 1500 lakossági aláírás gyűlt össze azért, hogy a szobor maradjon a helyén, arról csak másolat készüljön.
Akkor Zoltai Dániel (Fidesz-KDNP), a szoborcseréről szóló megállapodás ügyében eljáró képviselő elmondta, hogy az Esztergomban Magvető szoborként ismert alkotás 65 éve került a városba, és jelenleg a megsemmisülés közelében van. A képviselő szerint az átadással a szobrot megőrizhetnék az utókornak, a szoborrészlet Zala György gróf Tisza István miniszterelnöknek emléket állító alkotásának egyetlen eredeti formájában fennmaradt része.
A képviselő felhívta a figyelmet arra, hogy a szobor felajánlása és Kisfaludi Strobl Zsigmond Kossuth Lajost ábrázoló szobrának a Prímás-sziget csúcsán való felállítása a városnak nem kerülne pénzébe, mert tárgyalásai eredményeképpen a tervezett megállapodásban az Országgyűlés Hivatala a szobrok áthelyezésének minden költségét vállalja.
A Parlament mellett álló, gróf Tisza István miniszterelnöknek emléket állító alkotás fő alakját 1945 tavaszán ismeretlenek ledöntötték, a megmaradt elemeket három, önálló szoborként állították fel. A jobb oldali, amely eredetileg a Magyar bőség nevet viselte, Esztergomba került, a Munka, majd a Magvető elnevezést kapta.

MTI

(forrás)