Piranhát fogtak a Palában
Környezetünk
2013. aug. 6.

<p>Élő piranhát találtak Esztergom mellett egy bányatóban, a Dél-Amerikában őshonos halat egy horgász fogta ki.</p>

Három szem puffasztott rizsre harapott rá a ragadozó az Esztergom melletti tónál, ahol egyébként a hőség miatt naponta több százan fürdenek. A piranha emberre csak akkor veszélyes, ha nagy tömegben fordul elő. Azt, hogy miként kerülhetett a tóba, egyelőre nem lehet tudni.

A halat megvizsgálásra a Balatoni Limnológiai Intézetbe szállítják.
Mauterer Mihály megyei halgazdálkodási és őrzésvédelmi vezető elmondta: először azt derítik ki, hogy húsevő vagy gyümölcsevő piranháról van-e szó.

Magyarországon az elmúlt években már több helyen fogtak ki piranhát, többek között a Drávából, a Dunából és a Balatonból is. Személyi sérülés egyik esetben sem történt.

hirado.hu

(forrás)