Fegyverrel ment reklamálni
2013. aug. 4.

<p>Az eladót nem hatotta meg a fenyegetés, ragaszkodott az üzletszabályzathoz.</p>

Gázriasztó fegyverével hadonászott 2013. március 25-én Á. András egy esztergomi üzletben. A 38 éves esztergomi férfi így akarta rábírni az eladót, hogy cseréljen ki egy korábban nála vásárolt számítógép-alkatrészt. A termék nem felelt meg a gyanúsított elvárásainak, ezzel indokolta a cserét, az eladó viszont ezt kevés érvnek tartotta ahhoz, hogy újat adjon helyette, vagy visszafizesse a vételárat. A sértett, bár a gyanúsított viselkedése félelmet és megbotránkozást keltett benne, nem esett pánikba és hívta a rendőrséget. Ennek hallatán a feldühödött vevő, a vele érkező hölgy társaságában távozott az üzletből. Pár perccel később mindketten megjelentek az Esztergomi Rendőrkapitányságon, ahol előadták a maguk verzióját. A rendőrök meghallgatták őket, a gázriasztó fegyvert lefoglalták, majd az Esztergomi Rendőrkapitányság Á. András ellen – szabadlábon hagyása mellett – felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt eljárást indított. Az ügy vizsgálatát a rendőrség 2013. augusztus 1-jén befejezte és vádemelési javaslattal megküldte az Esztergomi Járási Ügyészségnek.

 KEMRFK


 

Tolvajt fogadott a házába

Unokája lopta meg a sértettet.

Nagyobb értékre elkövetett lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást az Esztergomi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya a 21 éves U. Henrietta ellen, aki 2012 decemberében arany ékszereket tulajdonított el egy esztergomi ingatlanból. Nagymamáját lopta meg, aki befogadta őt otthonába. A gyanúsított apránként vitte el és adta el az értékeket, majd az értük kapott pénzt elköltötte. Miután a nagymama rájött a lopásra és hiába kérte vissza ékszereit, feljelentette unokáját a rendőrségen. U. Henriettát 2013. április 9-én gyanúsítottként hallgatták ki a nyomozók, melynek alkalmával elismerte a bűncselekmények elkövetést. Az eljárást az Esztergomi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya 2013. augusztus 1-jén lezárta és vádemelési javaslattal küldte meg az ügyészségnek.

KEMRFK