A Tari-Prod Kft. felavatta új telephelyét az ipari parkban
Gazdaság
2013. júl. 29.

<p>A száz százalékban magyar tulajdonban lévő Tari-Prod Kft. felavatta az esztergomi ipari parkban megépült, új, 4031 négyzetméteres üzemcsarnokát ahol fémforgácsolással és alkatrészek tömeggyártásával foglalkoznak, valamint Magyarországon egyedülálló módon tartályszintmérők hitelesítését végzik egy 20 méteres mérőtoronyban. Az átadáson Dr. Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastruktúráért felelős államtitkára mondott köszöntőt.</p>

Sztancsik István ügyvezető igazgató ismertette, a csarnoképítés teljes költsége elérte a 360 millió forintot, ebből a társaság önereje 260 millió forint volt, 100 millió forintot pedig telephelyfejlesztési pályázati támogatásként nyertek el. A Tari-Prod Kft. korábban Esztergom mára lakóövezetté nyilvánított körzetében üzemelt és a jogszabályváltozás, valamint a cég folyamatos, dinamikus fejlődése miatt vált szükségessé az új üzemcsarnok építése.

A létesítményben CNC vezérlésű fémipari megmunkálóközpontokkal, valamint hagyományos revolveresztergákkal nagy sorozatban gyártanak különböző, kisebb alkatrészeket. Egyik fő partnerük a FESTO magyar leányvállalata, ahová pneumatikus berendezések alkatrészeit szállítják, illetve a német TROX cég, melynek levegőszűrésre használt aktív szénszűrők, tűzvédelmi csappantyúk és ezek biztonsági elemeinek
mechanikai komponenseit készítik. Ezen kívül itt készül, a Weszta-T Kft részére, az üzemviteli műszerek összes forgácsolt alkatrésze. A csarnokbővítéssel a korábbi 24 fő mellé 11 új munkatársat vettek fel.


A csarnokban kialakítottak egy húsz méteres aknát, mely részben kiemelkedik az épületből és teljes méretét úgy éri el, hogy a talajszint alatt, lefelé folytatódik. A létesítményben egy Magyarországon egyedülálló mérőtorony kapott helyet, ahol a mérésügyi hivatal szakemberei tartályszintmérőket hitelesíthetnek.

A műszereket a szintén Sztancsik István érdekeltségébe tartozó WESZTA-T Kft. fejlesztette ki. A berendezéseket a gáz- és olajipar területén használják, segítségükkel pontosan mérhető a tartályokban lévő anyag mennyisége.

Az új üzemcsarnok megfelel a cég innovatív fejlődési terveinek és a dolgozók számára is kellemesebb környezet teremt. Az épület kialakítása úgy történt, hogy a későbbiekben geotermikus hőszivattyúk, valamint napkollektorok is szerepet kapnak, melyek jelentős energia-megtakarítást tesznek majd lehetővé.

A társaság a közelmúltban két gépbeszerzési pályázaton szerepelt eredményesen, összesen 128 millió forintot fordítottak számítógépvezérlésű megmunkálóközpontok vásárlására, ehhez 40 millió forintos támogatást kaptak.

HÁTTÉRINFORMÁCIÓK

A Tari-Prod Kft-t 1991-ben alapította Sztancsik István. Tevékenységét Esztergomban bérelt csarnokban kezdte, majd 1995-ben a felszámolt Labor-MIM épületeit vásárolta meg, ahol a forgácsolás mellett sajtolóüzemet és szereldét is létesített. Az első években kizárólag
beszállítási tevékenységet végeztek.

A 90-es évek vége felé saját termékkel is megjelentek a piacon. Ebben az időben vásároltak meg Németországban egy felszámolt forgácsoló üzemet. Aktív szénszűrőket gyártottak, majd kórházak részére szállítottak műtőkben használt HEPA szűrőket, illetve egyéb kórházi berendezéseket.

A vállalat jelenlegi létszáma 35 fő, a 2012-es árbevétel elérte az 535 millió forintot.

Videó:KTV

(forrás)