Vádat emelnek a betörő ellen
2013. júl. 27.

<p>Sorra járta a környék házait.</p>

Több esztergomi ingatlanba is behatolt a 40 éves P. Imre 2012 szeptembere és 2013 februárja között. Első alkalommal 2013. szeptember 23-án akkori barátnője szüleitől tulajdonított el egy arany pecsétgyűrűt, melyet egy zálogházban eladott. 2012. december 7-én a férfi egy alkalmi ismerőse őrizetlenül hagyott táskájából lopta el a sértett pénztárcáját. 2013. január 11-én egy esztergomi lakóház egyik lakásának ajtaját rúgta be, majd onnan egy számítógéppel távozott, melyet aztán darabjaira szétszedve értékesített. Három héttel később egy családi házba az ablakot benyomva jutott be, majd onnan antik zsebórákat, különböző arany ékszereket, egy laptopot és egy hatástalanított vadászpuskát zsákmányolt. Az utolsó bűncselekményt február 7-én követte el, amikor egy ipari területre sétált be, ahol az egyik irodahelyiségből monitort és számítógépet lopott el. Az esztergomi járőrök ezután fogták el a 40 éves férfit. Lakásán házkutatást tartottak a nyomozók, melyen több, a bűncselekmények elkövetéséből származó tárgyat találtak. P. Imrét őrizetbe vették, és az Esztergomi Járási Bíróság egy nappal később elrendelte előzetes letartóztatását. A férfi ellen folytatott büntetőeljárást az Esztergomi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya 2013. július 22-én befejezte, és vádemelési javaslattal továbbította az Esztergomi Járási Ügyészségre.

KEMRFK


Szomszédjához tört be a fiatal fiú

Barátja segített neki a lopott holmi eladásában.

A 16 éves tokodi fiú 2013. március 25-én mászott át idős szomszédja kerítésén és rögtön az udvaron lévő mellékhelyiséghez sietett. Az ajtóról lefeszítette a lakatot, és az ott található kábeleket, lámpát és két csaptelepet bepakolta egy zsákba. A lopott holmit házuk kazánházában rejtette el, majd azt másnap reggel barátja segítségével eladta egy fémátvevő telepen.
A dorogi nyomozók a széleskörű adatgyűjtésnek köszönhetően kiderítették, ki volt az elkövető és a fiút 2013. május 5-én otthonában elfogták. Gyanusítotti kihallgatása során a fiatalkorú személy elismerte a bűncselekmény elkövetését. Nem sokkal később a lopott holmi eladásában segédkező 17 éves fiút is gyanúsítottként hallgatták ki a nyomozók. A 16 éves fiatal ellen dolog elleni erőszakkal kisebb értékre elkövetett lopás, társa ellen pedig bűnpártolás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást a Dorogi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya. A rendőrség a büntetőeljárást 2013. július 25-én befejezte, és vádemelési javaslattal küldte meg az Esztergomi Járási Ügyészségnek.

 
KEMRFK