Hányszor kell megköszönni?
2013. júl. 17.

<p>VÉLEMÉNY - Bástya elvtársat már meg sem akarják ölni. De hányszor kell valakinek megköszönni, ha a munkáját végzi? </p>

Oké, a tegnapi 24órában valóban nem találni Tétényi Éva nevét, de mindebből kerekíteni egy  facebook bejegyzést, majd ma reggel az MTI Önkormányzati hírei közé is bepaszírozni mindezt... hát nem tudom...

Így szól a kesergő Tétényi tollából: 

"A megyei lapban jelent meg a Komárom-Esztergom megyei kormánybiztos köszönete az árvízi védekezésben résztvevőknek. A névsorban a kormánytisztviselőket sorolták fel, akik Tatabányán a megyei és Esztergomban a járási hivatalban dolgoznak. Tisztelet nekik, de az igazsághoz hozzátartozik, hogy a DUNA melletti településeken dolgozó Hivatásos Állományról és az ÖNKÉNTESEKről egy szó sem esik, pedig csak EGYÜTT voltunk képesek az embert próbáló árvízi időszakot sikeresen átélni. Két hete jártam a Szigetközben, ahol elmondták, hogy a saját pénzükből, idejükből védték a gátakat, mint ahogy máshol is tették ezt elkötelezetten Magyarországon. KÖSZÖNJÜK! Az már fel sem tűnik, hogy a közleményben a polgármesterek között valahogy nem találni meg Esztergom független polgármesterének nevét. Bizonyára ez is véletlenül maradt ki. "

Azon túl, hogy valahogy ez jut az eszembe: 

...van más gondom is...

Például hogy hányszor kell valakinek megköszönni valamit? Mondjuk azt, ha a munkáját végzi? 

Amúgy Czunyiné dr. Bertalan Judit kormánymegbízott köszönetnyilvánításai már július 9-én és 10-én is megjelentek a megyei napilapban. 

Történetesen július 10-én a következő oldal is a nyomdába került: 

Klikk a nagyításhoz!

Ott van szépen felsorolva minden ÖNKÉNTES és TÉTÉNYI is! Szóval nem értem a tegnapi kifakadás valódi indítékát. Ha az önkénteseknek már egy hete megköszönték a segítséget akkor Tétényinek tulajdonképpen csak azt fájt, hogy őt tegnap kifelejtették? (Megjegyezném: a 07.10-i számban meg a többi polgármester nevét nem találtam, bár bevallom csak szúrópróba szerűen néztem bele egy-két településbe... ami viszont tény: nem is sírtak miatta a sajtóba bele!) 

bejoahibas.blog.hu