Mindent vittek
2013. júl. 17.

<p>Nem sokáig örülhettek a zsákmánynak.</p>

Egy csolnoki családi házba hatolt be 2013. július 16-án délelőtt a 36 éves T. Tímea és a 29 éves P. Ádám. A tolvaj páros letépte az ablakon lévő szúnyoghálót, majd azon keresztül bemászott a házba, és onnan antik faliórát, ezüst gyertyatartót, evőeszközöket és szeszesitalt tulajdonított el. A dorogi nyomozók forró nyomon indultak a betörők felkutatására. A széleskörű adatgyűjtésnek köszönhetően rövid időn belül azonosították, és elfogták a két elkövetőt. A két személyt előállították a Dorogi Rendőrkapitányságra, ahol gyanusítottként hallgatták ki őket. Ellenük – szabadlábon hagyásuk mellett – dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a Dorogi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya.

KEMRFK


Tetten érték a fatolvajokat

A házuk kertje tele volt a lopott fával.

Fatolvajokat értek tetten az esztergomi rendőrök 2013. július 16-án délután Nyergesújfalun. A testvérpár éppen a kivágott fa feldarabolásán dolgozott, amikor a járőrök a helyszínre értek. A 20 éves G. Arnoldot és a 18 éves G. Rafaelt az egyenruhások a helyszínen elfogták, majd előállították őket az Esztergomi Rendőrkapitányságra. Kiderült, hogy a két férfi nem most lopott először. Korábban több alkalommal vittek el ugyanerről a telekről tüzelőt, melyet a nyomozók a testvérpár lakásán tartott házkutatás alkalmával az udvaron megtaláltak. A két férfi ellen – szabadlábon hagyásuk mellett – kisebb értékre elkövetett lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást az Esztergomi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya, egyben kezdeményezik gyorsított eljárásban történő bíróság elé állításukat.

KEMRFK