Interjú Horányi Lászlóval
2013. júl. 8.

<p>A július 2-i sajtótájékoztató után beszélgettem Horányi Lászlóval, az esztergomi Várszínház művészeti vezetőjével színészi pályájáról, a Várszínházról és a jövőről.</p>

 Ön sok és híres darabban játszott, ezen kívül szinkronszínészettel is foglalkozik. Hogyan került Ön ide, Esztergomba?

Mindjárt válaszolok, de először a szinkronszínészettel kapcsolatban szeretnék helyesbíteni. Ez a meghatározás nem jó. Sajnos így épült be a köztudatba. Színész van - olyan, hogy szinkronszínész, nincs. Sajnos valóban annyi alapja van ennek a meghatározásnak, hogy régebben beindultak ilyen stúdiók és mindenféle színészi képzettség nélkül elkezdtek embereket képezni kicsit beszédtechnikára, ők lettek a szinkronszínészek. Márpedig nem, így nem is működik a jó szinkron.

Én azt sem szeretem, hogy van zenés színész, prózai színész. Ez nem igaz. Az igaz, hogy van, ami jobban fekszik az embernek, jobban megy. Lehet, hogy valaki egy zenés darabban nem érzi magát jól, nem érzi közelállónak a dolgot, de egy drámai szerepben jobb. De ha megnézzük az igazán nagy színészeket, akkor azok, ha felénekeltek valamit, akkor nagyon jól és zseniálisan adták elő, ha vígjátékot játszottak, az is nagyon jó volt, ha táncolni kellett, akkor azt is jól megcsinálták. Nyilván a Fred Astaire jobban táncolt, ez az oldala erősebb, de ettől ő játszott prózai vagy drámai szerepet is. Egy igazi színész minden műfajban otthon érzi magát, nem egyformán természetesen, de nincsenek műfaji határok. És ez a szinkronra is vonatkozik.

A kérdésére válaszolva: hát igen, elég sokat játszottam, és a mai napig is játszom. Én elsősorban színész vagyok, vezető színésze voltam a Csokonai Színháznak, ott elég sok főszerepet játszottam. Most is vannak nagy szerepeim, de inkább a fiataloké ez a terület. Sokat szinkronizáltam egy időben, nagyon szeretem a szinkront, csak az idővel van a baj.

Azért itt az esztergomi színház hiába nyári színház, nagyon sok munka van benne. Kezdve a működési feltételektől, a programok összefésüléséig, az egész működtetése nagy munka. Úgyhogy még van egy kis energiám, de a színházban való szereplés sok utazással is jár és ez már egyre inkább fárasztó.

 

Hogy indult el a pályája, mi adta azt az ötletet, hogy színész legyen? Volt egy lökés vagy valaki ösztönözte?

Igazából én a Ferences Gimnáziumban érettségiztem és ott az egyik szavalóversenyt majdnem megnyertem vagy megnyertem, utána egy másik iskolába jártam ott is nyertem, így a verseken keresztül történt ez. De aztán a Műszaki Egyetemen kezdtem tanulni, amit utána el is végeztem, tehát nekem építészmérnök diplomám van, de az igazság az, amikor azt a sok képletekkel és számítással teli tantárgyakat tanultam, akkor éreztem, hogy nem biztos, hogy ez kellene csinálnom és akkor átnyergeltem a színészetre. Utána még elvégeztem egy néprajzkutatói szakot és annak is azért hasznát veszem a világlátásban és a szemléletben. Ezután még egy kulturális menedzser szakot is elvégeztem néhány éve, mert a színház működtetésében nagyon sok jogi, gazdasági, pénzügyi ismeretre van szükség.

 

A pályája során rengeteg darabban játszott és biztosan mindegyik a szívéhez nőtt, de mi az, amire a legbüszkébb? Melyik áll a legközelebb Önhöz?

Erre a kérdésre azért nehéz válaszolni, mert amikor megkérdezik, hogy mit szeretnék eljátszani, mi az álomszerepem, mindig azt szoktam mondani, hogy éppen az, amit csinál az ember. Egyébként tényleg így van. Tehát az, amit akkor éppen kezdek tanulni. Utólag már valóban más a helyzet, hogy melyik volt a legkedvesebb, ott már nagyobb a szóródás, nem az van, hogy mindegyik a legkedvesebb.

A Száll a kakukk fészkére darabból, amelyből film is készült, McMurphy-t játszottam, arra nagyon szívesen emlékszem vissza. A La Mancha lovagjában, a zenés változatban Don Quijotét, az egy szép szerep és nagy siker volt. De hát a Száll a kakukk fészkére McMurphy-é is egy nagyon nagy szerep volt, és szintén nagy siker. Aztán a Hegedűs a háztetőnben Tevjét játszottam Temesváron pár évvel ezelőtt, azt is nagyon szerettem. A Stílusgyakorlatot nagyon szerettem, ekkor még a Csokonai Színházban játszottunk. Ez öt évig ment a színházban, ami megelőzőleg még nem történt meg soha, és úgy vették le a műsorról, hogy elment volna még pár évig. A Sirályban Trigorint játszottam, Kerekes Éva volt a Nyina és ez egy nagyon kedves munka volt számomra. Hát ezek.

Ugye a Száll a kakukk fészkére… A filmben Jack Nicholson játszotta McMurphy-t, ami egy nagyszerű film, ő pedig egy zseniális színész. A Vígszínházban mutatták be először a színpadi verziót és ott Koncz Gábor játszotta McMurphy-t. Tehát tényleg jó szerep, de nagy kihívás. És sokat ment a színházban, a visszajelzések alapján is mondhatom, hogy ez egy jó darab.

 

Akkor térjünk át egy kicsit a Várszínházra. Azt mondta, hogy elég sok munka van egy ilyen évad megszervezésében. Mi alapján döntenek arról, hogy milyen előadásokat visznek színpadra?

Itt fontos szempont az, hogy mi a határon túli színházakat elsőként hívjuk meg a többi színház között, ha nem a legelsőként.

Mivel ez egy szabadtéri színház, fontosak a technikai feltételek. Mi az, ami befér. Tehát hiába szeretnék én egy előadást meghívni, ha olyanok a paraméterei, hogy nem fér be, így már eleve kiesik. Tehát az első szempont az, hogy olyan előadást kell keresni, amit itt lehet adaptálni erre a színpadra. Akkor a határon túliaknál megnézni, hogy mi az, ami jó. Pestről elhozzuk az olyan előadást, ami jó, amiben neves színészek vannak és kimozdítható, vagy még valamelyik vidéki színházból, mert sokszor egy vidéki színházi műhelyben jobb eredmények születnek, mint egy felkapott pesti színházban. Úgyhogy ezek a szempontok érvényesülnek. És fontosak a gyerekelőadások, hogy bábtábor minden évben legyen. A gyerekek ugye nincsenek iskolában, és így megszerethetik a színházba járást.

 

Vannak esetleg tervek, hogy a következő évadban mik lehetnének vagy mit szeretnének a színpadra vinni?

Igen, már ilyenkor körvonalazódik az, hogy jövőre mi legyen a saját bemutató. Már beszéltünk arról, hogy szeretnénk egy olyan tematikájú darabot bemutatni, ami valahol a hit világáról, az erkölcs, hit, kereszténység kérdéseivel foglalkozik, és hogy ebbe az ember hogyan tudja magát elhelyezni. Még válogatunk az előadók közül, de valószínű, hogy a következő évi saját bemutató valamelyik színházzal egy ilyen témájú előadás lesz.

 

Vannak tervek, hogy a Várszínház még meddig működik, hogy még tíz évig vagy tovább, szoktak erről beszélni?

Igen, hogyne. Én azt hiszem, hogy azt nyugodtan lehet mondani, hogy ez a színház az esztergomiaké. 25 év azért nagy idő. Azért ügyeltünk arra, és nekem nagyon fontos volt az a tavalyi és tavaly előtti év is, hogy ne maradjon ki. Tehát itt arról beszélhessünk, hogy 25 éve folyamatosan működik egy színház, egy szabadtéri színház, évadszerűen, nem az van, hogy összecsapnak egy cintányért és ennyi… Erre nem lehet azt mondani, hogy ez egynyári színház. Lehet, hogy egy mini évaddal vagy csökkentett programmal, ahogy tavaly is volt, meg azért az idei is a korábbi évekhez képest egy szűkített program, de nem szűnik meg. Az a legrosszabb, ha kimarad. Persze nem lehet a Vígszínházhoz hasonlítani, de képzeljük el, ha a Vígszínház jövőre nem lesz, vagy két évre megszűnik. Ez elképzelhetetlen, akkor ez azt jelenti, hogy majdnem ki is írja magát a színházi világból. A Várszínház a Teátrumi Társaságnak és a Szabadtéri Színházak Szövetségének is a tagja, és ezek a tagságok olyanok, hogy ott jelen kell lenni ahhoz, hogy működni tudjon profi módon egy színház. Egymást segítik ezek a színházak. Ha ezekből kimaradunk, vagy kizárják a színházat, az hatalmas öngól, amit nagyon nehéz utána behozni.

Régóta szeretnénk egy mobiltetőt a nézőtér és a színpad fölé. Akkor nyilván üzembiztosabban tud működni a színház, nincs kitéve az időjárásnak. Délelőtt is, nem csak az esőtől kell félni, a naptól is napszúrást lehet kapni, mert hogyha délelőtt odasüt a nap, 30-40 fok van.

Akármi lesz, akárhogy fordul a dolog, bármi történik a városban, az országban, egyet nem lehet elvenni: hogy Esztergomnak van egy szabadtéri színháza. A színház már az esztergomiaké, a színház állandó, és jó lenne, ha a jövőben sem szűnne meg.

 

Mi is reméljük, hogy a Várszínház még sokáig fennáll majd. Sok sikert kívánunk a továbbiakban mind a Várszínháznak, mind Horányi Lászlónak.