Kecskemét-Esztergomi Vitézek-Suzuki 27:35 (14:20)
Sport
2013. jún. 18.

<p>Rekkenő hőségben nem csak a melegtől izzott a levegő amikor a két csapat pályára lépett. és elkezdődött a mérkőzés.</p>

Mindkét csapat minden erejét mozgósítva vette fel a küzdelmet. Az elmúlt heti kecskeméti
vereségből okulva a Vitézek elemi erejű támadása a 26. percben már 13:0-ás vezetést eredményezett. A vendéglátók sem tétlenkedtek, és szórványos támadásaik egyekéből szépíteni tudtak a 29. percben. A félidő utolsó perceiben előbb a vitézek tolongása, majd a kecskeméti háromnegyed céljai állították be 14:20-as első játékrész eredményét.


A második félidőben brutális hazai támadások következtek, de az okosan, taktikusan játszó bajnokcsapatot nem tudták térdre kényszeríteni, sőt előbb Heckel, majd az igen szemfülesen
játszó Jimenez révén már behozhatatlan előnyt élveztek az esztergomiak.
Az utolsó pillanat hazai célja már csak a szépségtapaszt jelentett a hazai csapat számára.
Óriási küzdelmet hozott a találkozó. Az Esztergomi Vitézek győzelmükkel kvalifikálták magukat a 2012-2013-as Magyar Bajnoki döntőbe.

A döntő mérkőzést 2103. június 29-én rendezik Esztergomban az RCH stadionban. A hazaiak
ellenfele az Exilest verő Battai bulldogok kiváló csapata lesz.

 

Kecskemét-Esztergomi Vitézek-Suzuki 27:35(14:20)
Kecskemét Széktói stadion, 350 néző
Vezette: Szeidl.
Vitézek:Nagy, Heckel, Kovács, Marosi, Sölösi, Mészáros, Jimenez, Koller, Czakó, Katona, Suiogan, Köbl, Soós, Szatmári, Ardelán
Csere:Siroki I, SirokiII, Biró, Haspel, Somodi, Csákvári
Célok: Katona 16, Marosi 5, Heckel 5, Czakó 5, Jimenez 5.
Edző: Sölösi László

(forrás)