Dühében betörte a busz ablakát a fiatal
2013. jún. 4.

<p>Nem engedte felszállni a buszra a sofőr, ezért dühében betörte a jármű ablakát.</p>

A 23 éves K. Konrád ellen rongálás és garázdaság elkövetése miatt indult eljárás, amelyet a rendőrség vádemelési javaslattal küld meg az ügyészségnek.

A gyanúsított 2013. május 9-én 19 óra 30 perkor az esztergomi buszvégállomáson akart felszállni a hazafelé tartó járatra, de a sofőr nem engedte neki, hogy jegyet váltson. Attól tartott, hogy szemmel látható ittassága miatt a fiatalember kárt tehet magában, az utasokban vagy akár a buszban is. A buszvezető tiltása feldühítette K. Konrádot és öklével betörte a busz ablakát, mellyel 50.000 forint kárt okozott a volántársaságnak.

Az esztergomi rendőrök a kórházból állították elő a fiatal férfit, az ütéstől ugyanis megsérült a keze és orvosi ellátásra szorult. Gyanusítotti kihallgatása során elismerte a bűncselekmény elkövetését. Ellene – szabadlábon hagyása mellett rongálás elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást az Esztergomi Rendőrkapitányság, melyet bíróság elé állítási javaslattal küldött meg az ügyészségnek.

KEMRFK