Völner: 15 %-kal csökken a jegyár a füzitői vonalon
Gazdaság
2013. máj. 27.

<p>Június elsejétől 15 magyarországi vasútvonalon 15 százalékkal csökkenti a MÁV a jegyárakat - jelentette be Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) államtitkára hétfőn Budapesten.</p>

Hozzátette, hogy az érintett vonalak hossza összesen 549 kilométer, a szakaszokon tavaly 1,7 millióan utaztak. Völner Pál kiemelte: a 15 vonalból 10 olyan, amelyen 2010 után indult újra a forgalom. Ezek az Esztergom-Almásfüzitő, a Székesfehérvár-Komárom, a Pápa-Csorna, a Székesfehérvár-Sárbogárd, a Sásd-Komló, az Abaújszántó-Hidasnémeti, a Karcag-Tiszafüred, a Fehérgyarmat-Zajta, a Mátészalka-Csenger, valamint a Lajosmizse-Kecskemét vonalak.
Ezeken kívül 15 százalékos kedvezmény vehető igénybe június elsejétől a Balassagyarmat-Ipolytarnóc, a Szeged-Röszke, a Szentes-Orosháza, a Balatonfenyves-Somogyszentpál, és a Rédics-Zalaegerszeg vonalon.
Völner Pál jelezte: ha jók a tapasztalatok, akkor a nyár folyamán tovább vizsgálják, mely vonalakon lehet még kedvezményes jegyárakat bevezetni.
Az NFM-nek a sajtótájékoztatón kiadott közleményéből kiderül, hogy az utasok első lépésben napi 89 vonatra válthatnak az országos tarifánál 15 százalékkal olcsóbb regionális menetjegyet vagy regionális bérletet idén nyártól. Regionális menetjegy kizárólag második kocsiosztályra és csak egy útra váltható; a regionális viszonylaton túl utazók esetében az országos és regionális tarifát felváltva alkalmazza a MÁV - olvasható a közleményben.

MTI

(forrás)