Tíz százalékos a munkanélküliség a megyében
2013. ápr. 30.

<p>Április elejére a munkaviszonyt vesztett álláskeresők számának csökkenése és az új állásbejelentések növekedése miatt Komárom-Esztergom megyében a korábbi 11-ről 10 százalékosra csökkent a munkanélküliség - tájékoztatta a megyei munkaügyi központ igazgatója kedden az MTI-t.</p>

Pákozdi Szabolcs elmondta, a megye legrosszabb munkaerő-piaci mutatóival rendelkező dorogi kistérségben májusban 15 település polgármesterével együttműködve közfoglalkoztatási programot indítanak, 48 ember részvételével, Tatán pedig 20 roma származású ember képeznek ki hulladékválogató- és feldolgozó munkakörbe, ők a képzés után állást kapnak.
A hátrányos helyzetűek foglalkoztathatóságát javító program keretében a megyei munkaügyi központ májusban betanított elektronikai összeszerelő képzést indít 59 ember részvételével, közülük 45 fő részesül képzés utáni támogatásban.
Az első munkahelyhez jutók esetében április végéig 101 pályakezdő foglalkoztatásához nyújtottak támogatást 73 millió forint értékben, idén még ugyanennyi munkahely támogatását tervezik. A központi munkahelyteremtő pályázatokra 40 munkáltató adott be kérelmet, összesen 184 fő foglalkoztatására.
A megyében április elején 15 042 regisztrált álláskereső volt, a megyei kirendeltségek kínálatában 3254 munkahely szerepelt, ebből 1400 volt a nem támogatott állások száma.

 

MTI