Esztergom is ott lesz a koronázóvárosok találkozóján
Kultúra
2013. ápr. 16.

<p>Első alkalommal rendezik meg szombaton Székesfehérváron a koronázóvárosok találkozóját, amelyen a házigazda mellett képviselteti magát Sopron, Esztergom, Buda és Pozsony városa is.</p>

Az április 20-i programot felvezető keddi sajtótájékoztatón Róth Péter (Fidesz) alpolgármester elmondta, hogy a 2013-as Szent István-emlékév egyik kiemelkedő eseménye lesz a szombati, amelyen a magyarországi koronázóvárosokat polgármesterek, alpolgármesterek képviselik. Pozsonyból "egyeztetési problémák miatt" nem hivatalos delegáció jön, hanem szakmai előadó, aki az emlékülésen a pozsonyi királykoronázásokról tart előadást.
Csurgai Horváth József, az emlékév szervezőbizottságának elnöke közölte, hogy az eseménysorozat 11 órakor a Koronázóvárosok találkozása című közös kiállítás megnyitójával kezdődik. A tárlathoz a részt vevő városok levéltári anyagokkal, múzeumi gyűjteményeik darabjaival járultak hozzá.
A résztvevők 14 órakor tiszteletüket teszik Szent István szarkofágjánál, majd közös szándéknyilatkozatot írnak alá. Ezt követően a magyar királyok koronázásának történetéről emlékülést tartanak. A nap zárásaként a székesfehérvári bazilikában Liszt Ferenc Koronázási miséje hangzik fel.
A történeti hagyományok szerint Szent Istvánt Esztergomban koronázták meg, ezt követően Székesfehérvár lett a koronázási székhely, ahol 38 magyar királyt koronáztak meg. 1536-ban az országgyűlés Pozsonyt nyilvánította ideiglenesen fővárossá, ahol 1563-1830 között kilenc magyar királyt koronáztak meg. Sopronban a ferencesek templomában koronázták III. Ferdinándot (1637-57) az 1625-ben Pozsonyban pusztító pestis miatt. Budán I. Ferencet (1792-1835), I. Ferenc Józsefet (1848-1916) és IV. Károlyt (1916-18) koronázták meg.

MTI

(forrás)