Fejcsere az esztergomi MSZP-ben
Közélet
2013. márc. 28.

<p>Nyíri Attilát Gál Tamás váltja a térségi szervezet élén.</p>

Éjfél után egy perccel az alábbi rövid közlemény jelent meg a Facebookon:

Sajtóközlemény
A Magyar Szocialista Párt Esztergomi Térségi Szervezete soron kívüli tisztújítást tartott 2013. március 27-én, amelynek keretében a szervezet új elnökének Gál Tamást választotta meg, aki 31 éves közgazdászként végzett, két nyelven felső fokon beszél. Nyíri Attila a továbbra is képviseli a pártot az esztergomi közgyűlésben.

2013. március 27.
MSZP Esztergom Térségi Szervezete

Az utóbbi időben kívülről is látszott, hogy Nyíri és az esztergomi MSZP fiatalabbik szárnya külön utakat jártak ami a polgármester megítélését és az együttműködést illeti. Nyíri a képviselő-testület (mert Esztergomnak nem közgyűlése van, hisz nem vagyunk megyei jogú város) egyetlen szocialista tagja. Az utóbbi 2,5 évben sosem támadta Tétényi Éva személyét, az új generációs szocialisták újságjuk hasábjain és Facebook-oldalukon viszont többször bírálták a polgármester ténykedéseit, illetve sorban jelentek meg a Tétényiről és környezetéről készült "vicces" képek. (1, 2). Pár hónapja előfordult, hogy Tatabányáról határolódtak el az esztergomi Jobbiktól az MSZP Komárom-Esztergom megyei szervezetei nevében, holott Nyíri és Stámusz között nem volt ellentét az utóbbi 2,5 év testületi ülései alatt, az esztergomi szervezet elnöke pedig Nyíri Attila volt a sajtóközlemény kiadásának idején.

Az utóbbi másfél hónapban a felszínen csönd volt. Nyíri és Winkfein még közös sajtóközleményt is kiadtak, ami korábban nem volt jellemző. Ezt követte a tegnapi soron kívüli döntés az elnök leváltásáról. Hogy a tegnapi döntés egy új irányvonal megerősödését hozza-e a helyi politikában, vagy hogy számíthatunk-e MSZP-s polgármester-ellenjelöltre 2014-ben, azt kíváncsian várjuk!

 

A múlt hónap termése

(forrás)