Pályázatokat hirdet a víz világnapjára a Duna Múzeum
2013. febr. 22.

<p><span id="ctl05_lbLead"> Plakát- és képregénytervező, valamint utcaművészeti ötletpályázatot írt ki a víz világnapjához kapcsolódóan az esztergomi Duna Múzeum, hivatalos nevén a Magyar Környezetvédelmi és Vízügyi Múzeum.</span></p>

 Bárd Edit, az intézmény munkatársa pénteken az MTI-nek elmondta, a pályázatokról a www.vizvilagnap.hu internetes oldalon lehet tájékozódni. A Vidékfejlesztési Minisztérium megbízásából indított oldalon ezen felül összegyűjtik a víz világnapjának programjait, eseményeit és akcióit is.
    A pályázati kiírások között szerepel Magyarország víz világnapi plakátjának elkészítése, képregény rajzolása arról a munkáról, amely a tiszta ivóvízhez szükséges, valamint egy utcaművészeti alkotás elkészítése.
    Itt egy-egy érdekes köztéri látvány lefotózásával és átszerkesztett, kiegészített, vizes témájú újragondolásával lehet pályázni. Nem köztéren álló, hanem csupán digitálisan vagy papír alapon megtervezett alkotásokat várnak.
    A "Gyalogolj a vízért!" akcióban csapatoknak, baráti közösségeknek, családoknak legalább hat kilométeres túra keretében kell felkeresniük egy általuk választott, környékbeli forrást, kutat vagy bármilyen vízvételi helyet. A visszautat a hátizsákjukban magukkal vitt palackokba töltött hat liter vízzel nehezítve kell megtenniük. A kirándulásról készült beszámoló és fotók beküldésével lehet pályázni a nyereményekre.
    Valamennyi pályázatra elektronikus úton lehet beküldeni a műveket 2013 március 11-én reggel nyolc óráig. A zsűri által legjobbnak ítélt első három helyezettet díjazzák, a díjátadót március 21-én tartják Budapesten, a Vidékfejlesztési Minisztérium dísztermében. A legjobb munkák a Duna Múzeum honlapján egész évben láthatók lesznek.

MTI