Késsel fenyegetőzött a buszon
2013. febr. 14.

<div>
<div>
<p>Forró nyomon történt „üldözés” során, másfél nappal a bűncselekmény elkövetését követően az esztergomi nyomozók elfogták azt a férfit, aki 2013. február 12-én egy helyközi buszjáraton kést szorított egy fiatalkorúhoz és pénzt követelt tőle. Felfegyverkezve elkövetett rablás kísérlet bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást ellene az Esztergomi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya.</p>
</div>
</div>

A férfi a lány megölésével fenyegetőzött, miközben pénzt követelt tőle. A történtekre az egyik utas is felfigyelt, aki szólt a buszsofőrnek. A vezető leszállította a buszról a támadót, majd az utasokkal továbbhajtott Komárom irányába, a rabló pedig pénz nélkül maradt. A sértett még aznap feljelentést tett az Esztergomi Rendőrkapitányságon, a rendőrök pedig az elkövető felkutatására indultak. Széleskörű adatgyűjtést végeztek, melynek során azonosították a rablót. A 62 éves férfit otthonában fogták el a nyomozók, gyanusítotti kihallgatása jelenleg is folyamatban van. A nála tartott házkutatás során a rendőrök megtalálták és lefoglalták azt a kést, mellyel megfenyegette a sértettet.

Ellene – őrizetbe vétele mellett - felfegyverkezve elkövetett rablás kísérlet bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást az Esztergomi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya és kezdeményezi előzetes letartóztatását.

 

Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság