Dorogi birkózók villámrajtja a 2013-as évadban
2013. febr. 1.

<p style="text-align: justify;">Szinte hihetetlen teljesítményt nyújtott a Dorogi Nehézatlétikai Club Diák– és Serdülő csapata az elmúlt hétvégén. Budapesten rendezték mindkét korosztályban az országos szabadfogású csapatbajnokságot az ESMTK tornacsarnokában. Szombaton a diákok (10-11-12 évesek) gyűrték egymást a szőnyegen, s a megfiatalított dorogi csapat várakozáson felül teljesítve második lett.</p>

A csoporttalálkozók során a dorogiak legyőzték a Kecskemét, az FTC és az Érd csapatát. Ezzel bejutottak a négyes döntőbe, ahol az orosháziakon túljutva a későbbi győztes házigazda ESMTK csapatát is felülmúlták. Az utolsó mérkőzésen Cegléd következett, akik ellen szintén jól teljesítettek. 11 súlycsoportból hatban a dorogiak nyertek, de a pontozás sajátosságának köszönhetően sajnos mégis a ceglédiek jöttek ki 22-20-ra ebből a mérkőzésből. Ezáltal körbeverés alakult ki, és hiába győzte le a Dorog az ESMTK-t, a hazaiak lettek a bajnokok. Dorog a második, a Cegléd pedig a harmadik helyen végzett.

A kiváló eredményért természetesen dicséret illeti a fiatalokat, de a dorogiakat ismerve, ősszel a kötöttfogású csapatbajnokságon a bajnoki cím elnyerése lesz csak az elfogadható eredmény.

A bajnok-csapat csoporttalálkozóinak eredményei:

Dorogi NC-Univer-Kecskeméti TE: 28:17

Dorogi NC-FTC: 32:12

Dorogi NC-Érd: 34:10

Első négy között az éremért folyó küzdelmek:

Dorogi NC-ESMTK: 22:21

Dorogi NC -Orosházi Spartacus: 25:15

Dorogi- NC Ceglédi VSE 20:22

Az ezüstérmes-csapat tagjai:

Vitek Amadeusz Horváth Vanessza, Sebők Kristóf, Vígh Soma, Dóczi Mátyás, Spányik Ákos, Kovács Erik, Bádi Balázs, Gremsberger Edvin, Kolozsi Hiláriusz, Kapás Máté, Babócsa Nikolasz, Szabó Zsombor, Rajos Richárd, Klányi Krisztofer, Lévai Patrik.

Edzők: Lévai Zoltán, Kövecs Károly, Knyaskó Máté

 

 Országos csapatbajnok a Dorog

Vasárnap a serdülő korosztály (13-14-15 évesek) utazott a fővárosba, ahol az előző nap sikerén felbuzdulva, elszántan álltak szőnyegre az idősebbek is.

Ez a csapat szintén fiatalabbakkal volt telítve, ezért az első számú cél a négyes döntőbe kerülés volt, de a nap folyamán mutatott elszántság és törekvés reményt adott a bajnoki cím megszerzésére.

A csoporttalálkozók alkalmával az Orosháza, a Túrkeve és a Törökszentmiklós legyőzésével, a fiatal gárda a csoport elsőként jutott a négyes döntőbe, ahova szintén a verseny alatt megmutatkozó három legjobb csapat küzdötte be magát, így döntős lett a Csepel, a CSABI és a Cegléd együttese is. A Dorogi Nehézatlétikai Club 100 %-os teljesítményt nyújtva, töretlenül győzedelmeskedett mindhárom egyesület felett, ezzel kivívva az országos Csapatbajnoki címet.

A bajnok-csapat csoporttalálkozóinak eredményei:

Dorogi NC- Orosházi Spartacus: 30:10

Dorogi NC-Törökszentmiklós: 37:4

Dorogi NC-Túrkeve: 37:4

Első négy között az éremért folyó küzdelmek:

Dorogi NC-Csepeli BC: 31:8

Dorogi NC- Ceglédi VSE: 25:15

Dorogi NC-CSABI 20:12

 

A bajnok csapat tagjai:

Szányi Áron, Hódi Erik, Gremsberger Bertalan, Putnoki Zsolt, Szekér Simonetta, Lévai Tamás, Bélik Ugrin Koppány, Vitek Dárius, Kozák Kevin, Rajos Dóra, Takács István, Kovács Győző, Németh Anna, Kismóni Móric, Vitek Adrien, Szabó Colin, Vitek Kálmán, Gyarmathy Kata, Kismóni Botond, Balogh Zsolt.

 

Edzők: Lévai Zoltán, Kövecs Károly, Knyaskó Máté