Elfogták a garázdákat
2013. jan. 28.

<div>
<div>
<p>Csoportosan elkövetett garázdaság elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Dorogi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya egy dorogi testvérpár ellen. Egy szórakozóhelyen bántalmazták a biztonsági őröket 2013. január 27-én 01:00 óra körüli időben.</p>
</div>
</div>

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a két férfit erősen ittas állapotuk és a szórakozóhelyen tanúsított magatartásuk miatt távozásra szólították fel a biztonsági őrök, melyre több ütés volt a testvérpár válasza. A biztonsági őrök egyike a bántalmazás során súlyos sérülést szenvedett. A védelmi személyzet értesítette a rendőröket, akik a helyszínen elfogták a bántalmazókat. Mivel egy korábbi verekedés során ők is megsérültek, a mentő őket is kórházba szállította, majd ellátásukat követően a Dorogi Rendőrkapitányságon a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a két férfit.

A dorogi testvérpár ellen – szabadlábon hagyásuk mellett - csoportosan elkövetett garázdaság elkövetésének magalapozott gyanúja miatt indított eljárást a Dorogi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya.

 Komárom – Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság