Szó szót követett, az ütéseket pedig rúgások
2012. nov. 25.

<div>
<div>
<p>Csoportosan elkövetett garázdaság miatt folytat eljárást az Esztergomi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya egy 25 éves esztergomi férfi és három társa ellen, akik 2012. november 24-én késő este előzetes szóváltást követően bántalmazták egyik szomszédjukat. A megvert férfit súlyos sérülésekkel szállította kórházba a mentő.</p>
</div>
</div>

Hangos szóváltás, majd dulakodás miatt szaladtak össze a lakók egy esztergomi társasházban. Az egyik földszinti lakásban került szóváltásba két férfi. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a 25 éves gyanúsított ököllel arcon ütötte vitapartnerét, akinek ettől eltörött az orra. A dulakodás ezt követően a lépcsőházban folytatódott, mellyel a két férfi ijedelmet és megbotránkozást keltett a házban élőkben.

A lépcsőház csak pár percre csendesedett el, a verekedést kezdeményező férfi ugyanis három társával újra megjelent szomszédjánál, majd ezt követően már négyen folytatták a férfi bántalmazását, majd elmenekültek a helyszínről.

A lakók riasztására rendőrök érkeztek a házhoz, ahol elfogták a 25 éves bántalmazót, majd előállították őt a rendőrségre. Csoportosan elkövetett garázdaság bűntett megalapozott gyanúja miatt indult eljárás ellene és társai ellen, akiket még keresnek a rendőrök.

KEMRFK