Tetten ért kábeltolvaj
2012. nov. 13.

<div>
<div>
<p>Kábeltolvajt fogtak a dorogi járőrök 2012. november 13-án hajnalban. A 15 éves fiú egy rongydarabba csomagolta az eltulajdonított értéket. Hazafelé tartott, mikor a rendőrök megállították.</p>
</div>
</div>

A Dorogi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a 15 éves fiúval szemben, miután a járőrök tetten érték őt. A rézkábeleket napközben egy épületről szedte le egy csípőfogó segítségével. Késő este visszatért a tett helyszínére, majd újabb köteget vágott le. Már hajnalodott, mikor az összekészített értéket egy rongyba csavarva magával vitte.

Ekkor állították meg őt a járőrök, akik kérdőre vonták. A fiú elmondta és megmutatta, honnan vágta le a kábelköteget és azt is bevallotta, hogy a helyi MÉH telepen akarta leadni a színesfémet. Az egyenruhások a fiút előállították, majd gyanúsítottként kihallgatták. A Dorogi Rendőrkapitányság kezdeményezi gyorsított eljárásban történő bíróság elé állítását.