Tisztelt Fórumozók ezennel megnyitottam a nem témába vágó fórumot. Ha valaki úgy érzi, hogy nem témába vágó amit mondani akar akkor azt tegye meg a témábavágóba. Garantálom, hogy itt minden témábavágó lesz.
Aki itt mond egy nem témába vágót az vendégem egy sörre azonnal. Várom tisztelettel a témábavágó hozzászólásokat."
A címen némileg változtattam, de a szöveg eredeti!
Ez is igaz, csak, hogy amit én leírtam az is!
"Az MSZP-kormány egykori miniszterelnöke beismerte: minimum szakszerűtlen volt a rendőrség fellépése, amikor képtelen volt elválasztani egymástól a tisztességes, demokratikus ellenzéki tüntetést, amit a Fidesz szervezett, a minden törvényt felrúgó, garázda elemektől."
Igaza van Bajnainak, például ki a felelős azért, mert a
rendőrség nem védte meg a TV székházat, nem fogta el a gyújtogatókat (Akik
Witner Mária szerint méltó utódai az ötvenhatos „felkelőknek”! Kíváncsi vagyok,
mit szólna ehhez Nagy Imre!), mások tulajdonának tönkretételét, az utcaköveket
dobálókat.
Igen, a politikai felelősségre vonás is elmaradt, mert nem vizsgálták ki, hogy
ki szervezte az utcai rongálásokat, gyújtogatásokat! Az mindenesetre sokat
mondó ez ügyben, hogy a Fideszes többségű parlament az utcai rongálókat,
gyújtogatókat, rendőröket utcakövekkel megsebesítőket egységesen felmentette
minden tettük alól!
A "hiteles" ember?!
"Bajnai Gordon elismerte, hogy a balliberális koalíciónak adóssága van 2006 ősze miatt, mert elmaradt a rendőri vezetők felelősségre vonása és a politikai felelősség vállalása. Völgyesi Miklós volt büntetőbíró szerint Bajnai vallomásának őszinteségét beárnyékolja, hogy 2009 és 2010 között kormányfőként minden lehetősége meglett volna arra, hogy eljárásokat kezdeményezzen a felelősök ellen."
http://mno.hu/magyar_nemzet_belfoldi_hirei/hiteltelen-bajnai-szembenezese-2006-tal-1114424
"És erről ki tehet?
MI???????"
Nem. De ők sem.
Erről azok tehetnek, akik felhúzták azt a keritést, akik kiötlötték annak a keritésnek a helyét, akik asszisztáltak hozzá, és nem utolsó sorban azok, akik még ma sem merik megkérdezni, hogy milyen jogon húzták fel közénk ezeket a keritéseket? Nem gondolod? Mert ezek a keritések még ma is ott vannak, még akkor is, ha némelyiket szimbólikusan lebontották.
"Akit az élet bármi okból a határainkon átsodort és nem itt él, lakik, dolgozik, adózik, az lehetőleg ne szóljon bele a dolgainkba, különösen ne,ha a beavatkozásának az eredményeiből ő nem részesül! Mert nem tisztességes, kibicnek lenni tét nélkül!"
Akkor ugye ezen lobgika alapján, még súlyosabb, és elfogadhatatlanabb az a felállás, amikor olyan emberek befolyásolják, sőt meghatározzák az otthon élő magyar emberek sorsát, akik soha nem laktak, dolgoztak, adóztak Magyarországon, ráadásul teszik midezt olyan módon, hogy ebből ők profitálnak, előnyökhöz jutnak, az otthon élő magyar emberek rovására.
Ha létezne ilyen, akkor ugye ehhez képest az én kis véleményem, az otthoni folyamatok befolyásolását illtően, jelentéktelenné válna?
Kivácsian várom válaszod.
És erről ki tehet?
MI???????
Akik ideát maradtunk, "hajszál híján" pl. Esztergom is... mert járhatott volna úgy, mint Komárom...
A KÖD akkor oszlana fel, ha bekövetkezne az, amit gyerekként én NAGY NAÍVAN elképzeltem magamban:
Minek határ Európában?! Hisz valójában olyan kicsi! Lehetne EGY! (És lesz is, CSAK IDŐ kérdése...)
És akkor a szüleim felvilágosítottak, a határnak politikai és FŐLEG GAZDASÁGI okai vannak! :(((
Az ideológiait nem vetették fel, hisz úgy sem értettem volna, a kis gyerekfejbe nem fért volna bele a nemzetek közti összeférhetetlenség...
"Pedig mi köze van egy nem itthon élő magyarnak ( Romániától az USA-ig ) ahhoz, hogy itthon ki, melyik párt kormányozzon."
Romániától, az USA-ig? Hát ez a kettő elég messze van egymától, de nem csak térben. Ameddig az USA-ba pl. a legtöbb magyar saját szándéka és elhatározása révén került, addig román, szlovák, vagy szerb fennhatóság alá, pl. nem saját szándékuk által vezérelve jutottak. Sőt mondhatnám, némi erőszak által. Nagyon is megérett már az idő arra, hogy némi beleszólásuk legyen, saját sorsuk, kultúrájuk alakitásában. Másként fogalmazva. Ők úgy kerültek a kerités másik oldalára, mint a Palesztinok.
Remélem sikerült némi ködöt eloszlatnom ebben a kérdésben.
Ja, és Bartust sem kedvelem!
Bizony aggódom ezek miatt is! És nagyon nem tartom jónak amit a politika ezzel kapcsolatban művel és művelt! Akit az élet bármi okból a határainkon átsodort és nem itt él, lakik, dolgozik, adózik, az lehetőleg ne szóljon bele a dolgainkba, különösen ne,ha a beavatkozásának az eredményeiből ő nem részesül! Mert nem tisztességes, kibicnek lenni tét nélkül!
"Mit tudsz Te odakinn, az itthoni dolgainkról, hogy ilyen bátran mersz véleményt formálni? Tán még szavazni is akarsz?"
Próbálom találgatni, mi az ami ilyen érzékenyen érintett, a bejegyzésemben?
Azt viszont nem tudtam, hogy már a véleményformáláshoz is bátorság kell, meg sem fordult a fejemben, hogy esetleg valamilyen veszélynek lennék kitéve, ha őszintén elmondom a véleményem.
Érdekes módon, amikor Bartus, aki szintén az Óceán ezen feléről mondott meglehetősen éles, sőt sértő, provokáló kritikát az otthoni magyar emberekről, az valami más volt ugye? Akkor senki sem aggódott amiatt, hogy esetleg ő is a szavazatával belekavarhat az otthoni történésekbe, vagy úgy egyébként is mi köze az egészhez?
Egyébként megnyugtatlak, én nem szavazok. Messzinek igaza van abban, hogy elméletileg szavazhatnék, de mivel nincs otthon bejelentett lakcimem, igy nem. Lehetne ugyan, mert van lakható házunk, de mivel nem otthon élünk, igy nem jelentkeztem be.
Csak úgy kiváncsiságból kérdezem, az ilyen Bloom karakterek, akik pl. Sukoróban egy nem lakott viskóban vannak bejelentve, izraeli-magyar kettős állampolgárként, netán ők is aggodalommal töltenek el? Hogy esetleg belekavarhatnak az otthoni eseményekbe? Mert ő nem egyedül van azt garantálom. Esetleg nem tölt el némi aggodalommal kettős állampolgárságú személyek jelenléte a magyar parlamentben? a törvényhozásban? Tudomásom szerint ugyanis ez nem törvényellenes, és nem is kötelező ezt kinyilvánitani.
Én a helyedben sokkal inkább aggódnék, az ilyen kétes karakterű egyénektől, akik valóban képesek befolyásolni az otthon élő Magyarok mindennapi életét, mint olyanoktól, akik csak véleményt formálnak ilyen fórumokon.
Kékcédulások! :(((
Aszittem, Szilveszter van a parlamentben...
Ne reménykedj, kedves Nyikoláj! Élni fognak kapott jogaikkal, és eszükbe sem fog jutni, hogy ezért az országnak minimum a fel gyűlölni fogja őket! Vagy a baloldaliak, vagy a jobboldaliak, a választások végeredménye szerint! Bizony jobban járnának ha ebből a buliból bölcsen kimaradnának, már csak a saját érdekük és becsületük miatt is!
Remélem külhoni állampolgáraink is átlátják ezt, és nem avatkoznak be életünkbe.
" Tán még szavazni is akarsz?"
Sajnos megteheti, kormányunknak hála. Pedig mi köze van egy nem itthon élő magyarnak ( Romániától az USA-ig ) ahhoz, hogy itthon ki, melyik párt kormányozzon.
Normál esetben az égvilágon semmi. De ma itthon nincs normális állapot.
Mit tudsz Te odakinn, az itthoni dolgainkról, hogy ilyen bátran mersz véleményt formálni? Tán még szavazni is akarsz? Te csak azt tudod amit neked mondanak, mi , a bőrünkön érezzük azt amit teszünk vagy cselekszünk! De ezt mind mi tesszük, magunknak! Aki elpucolt az országból "kalandvágyból" az ne mondja meg, hogy mi itt mit csináljunk! Hiteltelen vagy! Gyere haza, és viseld következményeit annak amit teszel, vagy nem teszel, akkor sokkal hihetőbb lesz amit mondasz! De így?
Úgy tűnik, hogy abból a mókuskerékből, amit 89-90 es politikai garnitúra legyártott a magyar lakósság számára, (a Nemzet szót talán nem helyénvaló használni a mai környezetben) a lakósság nagy része már ki sem akar szállni. Úgy jól eldagonyázik benne. Néha köpköd, szitkozódik, aztán indulataikat az "egyformángondolkodók" a "nemegyformángondolkodók" ellen vezetik le, mert úgygondolják, miattuk nem halad a szekér jó irányba.
Még ilyen nevek kerülnek elő a szatyorból, mint Bajnai(val), Együtt. (Mit mondjak? elég nagy képzelőerőre, és fantáziadús gondolkodásra vall.) Ez az "Együtt" még első hallásra jól is hangzik. Olyan barátságos, jóindulatú, befogadó (ez utóbbi nagyon fontos) befogadja a rengeteg jószándékú politikától megcsömörlött embert. De szerintem inkább együgyű. Olyan szdsz szagú. Mit is akar valójában ez az "Együtt"?
"Célunk hogy létrejöjjön egy olyan választói szövetség, amely leváltja a jelenlegi hatalmat, majd az országot az alkotmányosság, és a jó kormányzás útjára vezeti"
Hűűűűű de nagy szöveg, erre biztos sokan rá fognak harapni. Persze a lényeg a jelenlegi hatalom leváltása, és a hatalom megszerzése. Aztán majd ha ez sikeredett, akkor ugye majd együtt, a sok sok plitikából kiábrándult, hitevesztett, kisemmizett emberrel,... mit is kezdünk? Felépitjük a kommunizmust? Ja bocs ez már hiteltelenné vált. A demokráciát kell tovább épiteni és erősiteni. Igen ezt kell tennünk.
Merni kéne má a "mókuskeréken" kivül gondolkodni, ott is van élet. Sőt ott van az élet.
Nem engedünk az '56-ból
http://mno.hu/celpont_musor/nem-engedunk-az-56-bol-1113946
Nézem a legutóbbi testületit, most az étkeztetésről van szó:
A meggyes által javasolt dietetikuson kívűl az is egy mérés lehet, ha megvizsgáljuk a beszállított étel és a kiszállított moslék arányát. Mert lehet benne minden tápanyag, de ha az íze szar...
Tudod vándor ebben az or(bán)szágban minden elképzelhető. Érzékelhető, hogy a fidesznyikek október 23-a után megindították a teljeskörű letámadást. Kellemetlen lesz számukra, ha ez az összefogás sikeres lesz, mert az biztosan kormányváltáshoz vezet. Gyakorlatilag, ha az Együtt 2014-ből megalakuló párt minden körzetben csak 1 közös jelöltet indít, akkor mindent visz. A maradékon torzsalkodjon a Jobbik a Fidesszel és más jelentéktelen indulóval. Az új választási törvény ebben az esetben az összefogásnak kedvez. A külföldi magyar szavazatok sem menthetik meg a Fideszt, mert ők egyéni jelöltekre nem szavazhatnak csak pártra. Bajnainak nem árt óvatosnak lenni, mert még az is megtörténhet vele, mint Ukrajnában Julija Timosenkóval. Számításba kell venni, nálunk 2010 óta nincs demokrácia.