Ahol minden témába vág !

Ahol minden témába vág !

2012. 10. 17. 20:27

Tisztelt Fórumozók ezennel megnyitottam a nem témába vágó fórumot. Ha valaki úgy érzi, hogy nem témába vágó amit mondani akar akkor azt tegye meg a témábavágóba. Garantálom, hogy itt minden témábavágó lesz.

Aki itt mond egy nem témába vágót az vendégem egy sörre azonnal. Várom tisztelettel a témábavágó hozzászólásokat."

 

A címen némileg változtattam, de a szöveg eredeti!

2016. 11. 02. 12:51

Most csak röviden:

Muszorgszkij - bár hivatásos katonatiszt volt - remek zongorista volt, és ezt a művét - ahogy a többit is, mert hangszerelni nem tudott képzetlenség hiányában, ahhoz sok mindent köll tudni a zenekari hangszerek lehetőségeiről - valóban zongorára írta.
Egyszer a mi tantestületünk zongoristái az én kérésemre egy zongoratanári koncerten előadta. Hatan voltunk, szépen kiosztottuk, ki melyik tételt vállalja.
Bevallom, a legnehezebb a "Baba-Jaga tyúklábon pörgő kunyhója" c. tétel, senki nem vállalta, de végül az orosz szármzású kollegina nyakába varrtuk! :DDD
Elvégre orosz, neki tudnia köll! ;o)

Nahhh...
Szerintem vannak tételek, amelyek még Ravelnek sem sikerültek túl jól, viszont a két zsidó (szegény és a gazdag) beszélgetése fantasztikusan jól karakterizált zenekarral.
A "Holtakkal a holtak nyelvén" c. rész meg zongorán tetszik nekem jobban... Az a remegő tremoló! Különlegesen adja vissza a SÉTA motívum eme feldolgozását, mintha egy lélek küzdene fehér galamb képében azzal a gondolattal: menne is, mert kell, de maradna is, mert a szerettei itt vannak..

Hát valahogy így képzeleg egy romantikus zenész...

 

2016. 11. 02. 9:25

Aztán már miért lett volna szebb, ha az ősmagyarok egy istenben hisznek, mintha több istenben? A mesék (már ami megmaradt, de igazából "abból a korból" szinte semmi nem maradt) szépek (már amelyik), de ennyi. Elolvassuk magunknak, meg a gyerekeinknek, és kész... De hogy az egyistenhittől jobb lett volna valami? Hát azt erősen kétlem...

2016. 11. 02. 9:22

Köszi, Musszorgszkij nagy kedvencem, abból is az "Egy kiállítás képei". Mondjuk először zenekari műnek ismertem és nagyon meglepődtem, hogy eredetileg zongorára írta. De, hogy őszinte legyek, ma sem tudom eldönteni, melyik a jobb. Tetszik mind a kettő...

2016. 11. 02. 9:18

Hát ugyan nem engem kérdeztél, de azért belekotyogok (amúgy a négynapos ünnepet családi körben töltöttem). Nos, a Biblia szó szerinti értelmezéséből valóban 6000 és még valahány év jön ki. Persze ehhez némi "nagyvonalúság" kell, mert ki tudja mi alapján számolták az éveket mondjuk Noé korában, de hát végül is nagyot nem lehet tévedni... Persze ezt már millió és egyszer sikerült cáfolni, de ettől még tartja magát némyelyeknél ez a hit (mert, az, semmivel nem lehet alátámasztani):

Jerikó kérdésében a Biblia bizony azt írja, amit idéztek. A hetedik napon hétszer kerülték meg a várost és a végén a népnek kajabálni kellett, oszt erre ledőltek a falak. Most ugye aki azt keresi, hogy mitől is dőlhettek le azok a falak, úgy, ahogy a Bibliában írva vagyon (mert ugye abba csak "igaz" dolgok vannak), akkor elkezd elméleteket gyártani, és jön a rezonancia, ami persze megint nem igaz valószínűleg. 

Prózaian elfoglalták a pásztornépek a nem túl nagy várost. A falait meg vagy előtte, vagy utána döntötték le, mert akkor (még) nem akartak letelepedni, csak fosztogatni... 

2016. 10. 31. 1:31

Kedves Zsadi!

Most megleptél egy kicsit.

Ebből is lászik, hogy az ember soha sem lehet olyan kevély, hogy elfeledkezzen a tudás iránti tiszteletről és alázatosságról.

Visszaolvastam, hogy mit írtam és rájöttem, hogy vétettem a fogalmazások tisztasága ellen. A "konyhatündérek forradalma" kifejezést idéző jelbe kellett volna tennem - jelezve, hoogy ez egy utalás. Bizony az, mert az eredeti kefejezést Asimov használta az Alapítvány és Birodalom  című művében.( Hobert Mallowe mesterkereskedő, ( vagy kalmár fejedelem) mint politikai rendszer  kovácsa) 

Röviden a történet lényege az, hogy egy társadalom berendezkedésének megváltoztatásához, az emberek konfort érzetét és életminőségének negatív irányu változását használják fel. Azaz a "konyhatündérek forradalma" az egy társadalmi rendszer változásának a kifejezése - amikor a társadalomban egy életminőség romlásának a hatására, sor kerül a társadalmi rendszer megváltoztatására.

de ahogy látom Magyarországon a "konyhatündérek forradalma" nem hogy látóközelbe nincs, de esély sincs rá, hogy bekövetkezzen.

2016. 10. 30. 23:37

Lengyel Dénes és Komjáthy könyve megvolt nekünk, kellett a gyereknek a suliban, de valahogy elkeveredett, valószínűleg kölcsön adtuk, és a könyvek sorsa:
Nem vész el, csak gazdát cserél! :(((

Hát nem is tudom... Milyen szép lett volna ha lett volna valami reális alapja az ősmagyarok egyisten hitének...

Amúgy a Lúdvércről is hallottam, de a Szélkötő Kalamona ismerősebb név a mesékből.
Ar oroszoknál meg volt ugyebár Világvámja, meg Kascsej...
Egy fekete-fehér mesefilmre emlékszem gyerekkoromból.
Találtam egy oldalt, ahol bemutatják Kascsejt, a halhatatlant, mely történetből Rimszkij-Korszakov írt egy egyfelvonásos operát- Igen érdekes dolgokat lehet a wikin megtudni róla, bár mintha én nem ezt a történetet láttam, volna. Igaz, az nem opera volt.
Tehát az operáról az írás, és egy kép:
https://hu.wikipedia.org/wiki/A_halhatatlan_Kascsej
https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/8/82/Kashchey_-_Yershov_as_Kashchey.jpg


2016. 10. 30. 23:11

Hát sajnos kedves PlalyA, én is így érzem, és több barátom, baloldali ismerőseim is, hogy az MSZP valójában fél a felelősségtől, ezért nem akar kormányváltást, jól elvannak ellenzékiként is, csak a SAJÁT javadalmazásuk meglegyen, és a kapcsolataikat se veszítsék el azokkal a körökkel, akiktől kapni lehet valamit...
Tisztelet a nagyon kevés kivételnek!...
Ők meg szenvednek, mert a választók őket zrikálja...

Komolyan mondom, fogalmam sincs, hová ikszelek, ha elmegyek egyáltalán szavazni. Bát MOST a népszavazáson forult velem elő először, hogy távol maradtam az úrnától....

JA!!! Mit értesz "konyhatündérek forradlma" alatt?
Mert fülkeforradalomról már ugye hallottunk, de erről - én legalábbis - NEM!

2016. 10. 30. 22:58

Kedves Dmolnár!

Igazad van, nagyon fontos dolog az ember hite, de a képzelőereje talán még fontosabb tényező.
Mert mikor még tanítottam, azt mondtam a tanítványaimnak, előbb képzelje el (pl. a zongorán), milyen hangot szeretne megszólaltatni. Mert egészen másképpen fog viselkedni az izomereje, ha mondjuk olyan puha, lágy hangot szeretne kihozni a hangszerből, mint egy angóracica szőre. Akkor lazán, szeretettel, szinte simogatva közelítse meg a billentyűt, mintha cicaszőrt érintenének az ujjai. De ha erőteljes, kemény hangot kell megszólaltatnia, akkor képzeljen el egy ostort a kezébe, amivel odacserdít a lovaknak, hogy vágtatni kezdjenek, és csattogjon az a patkó a gránit kövön!
Vagy harangok zúgását hozza ki a hangszerből, azt is lehet!
Nem könnyű megcsinálni, de nem is lehetetlen.
Pedig a zongora, bár húros hangszer, de a húrok megpendítője kalapács, még ha bőrből (bécsi mechanika), vagy filcből (angol mechanika) is van, nem fémből...
Tud az csengő hangon is szólni, csak érteni kell hozzá.

https://www.youtube.com/watch?v=5ly6qyJ_6mc
Muszorgszkij: Egy kiállítás képei - A kijevi nagy városkapu - Jandó Jenő zongora

Ebben a műben mindkét hangszínre van példa.
http://www.komoly-zene.eoldal.hu/img/picture/10/hartman-kijevi-nagykapu.jpg


Viktor Hartman: A kijevi nagy városkapu



2016. 10. 29. 16:11

Kedves Zsadi!

Azt gondolom, hogy ez szisztematikus művelet. Mint írtam ismét a prakticisták diadalmaskodtak az MSZP-nem. Nincs és nem is lehet ellenvetés. a Hiller féle "műhely" csak is egye tud a félfordulatokat, a semmiben nem állást foglalni, és nem tul balosan, ne tul jobbosan, ne túl liberálisan mindenből egy kicsit és ha lehet azt is szürkén nehogy meglássanak. Amióta a Hiller a választmányi elnök és Molnhár Gyula az elnök, történt vaslami élrdemleges? Semmi sem- viszont azokat akik egy kicsit is gondolkoznak és egy picivewlé is radikálisabbak mint a HÍiller és csapat a azt száműzni kell mert még rávilágítanak a  "kállali kettősre"

Nem véletlen hogy az MSZP októüberre 10 % alá esett. Ha így folytatja akkor 2018-ban még a bejutásai küszöböt sem fogja elérni.

Nincs semmiféle elképzelés és semmiféle terv, vagy visió. Illetve van rgy és ennek rendelnek alá mindent. hatalomba maradni nem kiesni a húsos fazék közeléből ezért akár önmagukkal szemben is fellépnek.

Amióta eljöttünka Kapcsolatról nincs olyan hozzászólás és nincs semilyen vita ami előre mozdítaná az MSZP ügyét. a Hsuz-ek, hát azok meg mind komoly és teljesen átpolitizált merg minden ( Jó lenne ha így lenne- de csak a bulvár szintjén mozogf)Úgy hogy nincs mit várni a Kaocsolattól. Már bocsánat, de as konyhatündérek forradalma nem fogja íOrbánt megbuktatni.

Üdv. 

2016. 10. 29. 11:24

Bocsika PlalyA, szinte biztos voltam, hogy el fog tünni a piros nyelű hajszárító képe (amúgy is viccnek szántam a nyereményt, ugyanis meg voltam győződve 3 éve, hogy ilyen NINCS! De kiderült, hogy VAN! :DDD), de a link, ahonnan való, nálam működik, és ott is működik a betett képlink.
Érdekes volt számomra a 3 évvel előtti visszaolvasás, mennyien voltunk még akkor!

Most úgy érzem, mintha valóban "meghalt volna" az a weblap, ahogy a tankos társunk írta...
Hogy kinek volt jó ez a szétrobbantás, fel nem foghatom!:(((

2016. 10. 28. 23:58

Kedves PlalyA!

Igazad van, én sem hiszem, hogy Szabó Mária elismert történész lenne, nem hallottam a könyve megjelenése előtt róla.

Hanem!
Most én hoztam egy másvalamit, más népről szól,, még régebbi kultúráról, s képzeld, a régi Kapcsolat egy blogjával kapcsolatos.
Pupu írta.

Eyg hamarosan megszűnő weboldalra tettem be, s most idehoztam, hátha sikerül még megtudni róla valamit. 
Íme:
........................

Megfogadtam, nem írok hozzá többet... ezt a blogját (SZOKOM A BLOGOM) is véletlenül láttam meg a kapocs jobb felső sarkában, azt se tudtam, hogy az Ő blogja...
Na mindegy!
Szóval ezt írta:

"Addig is folytassuk a borsó falrahányását, ki tudja, ha elég sokan tesszük és elég ügyesen, akár még le is omolhat az a fal…"
............

Azt a kutyingóját!
Hát még olyant nem hallottam, hogy a falraborsótól LEOMLIK a fal, de hát a Kapcsolat "vezető bloggere" biztos nem tévedhet, megnéztem hát a neten, hogy is állunk azzal a Jerikóval. Mert tudtommal annak a falai omlottak le. Igaz, nem a borsótól, hanem a kürtöktől. EZT találtam a wikin (ami ugye nem "szentírás"!):
.........

"Jerikó a közel-keleti neolitikum egyik legfontosabb lelőhelye (Tell-esz-Szultán). A legkorábbi emlékek az ún. Natúfi-kultúra korából valók (i. e. 10-9. évezred). A letelepült életmód a település gyors expanziójához vezetett (i. e. 8300-7400). Minthogy vízlelőhely közelében feküdt, alighanem fontos kereskedelmi gócpont volt. A Holt-tengerről való só és bitumen (szurok) cserélhetett itt gazdát türkizért, a porceláncsiga kagylójáért és obszidiánért (ebből a vulkáni üvegből szerszám készült). A város lakói meggazdagodtak, és fallal vették körül városukat, védelemül az irigy szomszédok ellen.
Napjainkban is látható a nyugati oldalon az 5,75 m magas kőfal, a világ legkorábbi ilyen építménye. A nyugati oldalon feltártak egy, a fal belső oldalához csatlakozó kőtornyot. A településen közel 2000 ember élhetett. A következő korszak (kb. i. e. 7400-5800) leghíresebb leletei azok az emberi koponyák voltak, amelyeken fehér agyagból rekonstruálták az arcvonásokat. A koponyák talán az ősök kultuszát jelzik. A városi civilizáció a korai bronzkorban alakult ki. I. e. 2300 körül új betelepülők, az amurrú törzsek érkeztek a területre.

Jerikó i. e. 1325 körül elpusztult. Ezt a bibliai hagyomány kapcsolatba hozza az izraeli törzsek korai bevándorlásával. Józsué könyve (5,6) írja le Jerikó bevételét, mely szerint „amikor meghallotta a nép a kürt szavát, hatalmas harci kiáltásban tört ki, és a kőfal leomlott.”

Hhúúúúúhaaaaa! :(((
Dobtam egy hátast!
Mert miért is?

1. Jerikó kb. Kr. e. 10. ébezredből való...
Micsodaaaa?
Nem arról szól a fáma manapság, hogy Isten 6000 éve Teremtette a világot?
Akkor Jerikót KI teremtette? Isten nagyapja, vagy kicsoda? :(((

2. Eddig én úgy tudtam, a KÜRTÖK hangja által keletkezett rezonancia miatt omlottak le a falak. Itt meg azt írják, az emberek hatalmas harci kiáltásától...

Akkor most hogy-é van ez? Tudja valaki, mi az igazság? 
.................


Kedves PlalyA!
Vannak Neked ezzel kapcsolatban ismereteid? Ha igen, kérlek, oszd meg velünk, én legalábbis szívesen venném.
Köszönöm, és jóéjt!

2016. 10. 28. 17:18

Kedves Zsadi!
A magyarság egyistenhitével kapcsolatos dologban azt hiszem hogy a dmolnár közelebb jár az igazsághoz. Nem sok írásos emlék maradt a „magyarság” után, a legtöbb Anonymus és Kézai Simon, meg Jordanescu  által összeszedett mondákra illetve arra az egy-két Évkönyvekben( Fuldai évkönyv- Bizánci évkönyv) adatra támaszkodik amelyet el lehet érni. No de ezzel kapcsolatosan mindjár meg is jelenik ennek a hátulütője.

Komjáthy István 1955-ben Régi krónikák, valamint történelmi és kultúr­­­történeti tények alapján állította össze a Mondák könyve című művét, kísérletet téve arra, hogy rekonstruálja az ősi magyar mitológiát, „naiv eposzunkat” A kötet darabjai – akár egy regény fejezetei – kerek egészet alkotnak: a magyar nép­meséket felidéző teremtésmondáktól az őseinknek hitt hunok mondáin át színes meseszál vezet a honfoglalás koráig, majd István király megszületéséig. Ennek a szépen kikerekedő, messzi világnak egyik része a tényekkel igazolható, történelmi valóság, másik része a monda, amely mögött szintén a történelem rejtőzik: a magyarság kialakulásának és ős­történetének, honfoglalás előtti életének homályba vesző évszázadai.

A következő nagyobb lélegzetvételű könyv Lengyel Dénesé.

Lengyel Dénes osszegyűjtötte és rendezte ezeket a mondákat, és Régi magyar Mondák címmel ki is adta.

 Rámutat néhány apróságra. Például a Hun mondák körében Attila az isten ostora meg az Isten kardja.  Tisztán látszik, hogy ez egy olyan monda, amely a kereszténység korában született és azt jegyezte fel Kézai Simon. Egy nomád népnek eszébe sem jut az Isten elnevezés nem hogy az ostora meg a kardja.

Ha megnézed a magyar törzseknek sem jutott eszébe az Isten név- Ők Arany atyácska néven ismerték. A gonosz sem az ördög, hanem a Lúdvérc aki  nem árulja el hogy merre kell elindulni az Aranyos szegletbe. az angyalok sincsenek jelen, de jelen van Szépmező szárnya- aki megküzd Lúdvérc-cel - az aranyos szegletbe vezető útért. Vagy „Jó füvek tudója”, és „Jó szél járása” Ők az Öreg Puszta gyermekei. Tehát az hogy Attila az isten ostora lett volna az elképzelhetetlen, ahogy az is hogy az Isten kardjának birtokosa lett volna Ez mind csak a kereszténység aggatta rá. Nos ennyit a magyarok egy isten hitérő l- mert bizony nem volt egy isten hite a magyaroknak.

A magyar miitológiában ugyan csak megtalálható au özönvíz mondája mint ahogy a bűnbeesés mondája is. Amikor még bűntelen volt az ember akkor Arany atyácska rendszeresen látogatta az Öreg Pusztát és fiait és együtt mulatoztak. Majd amikor a sokasodás már odáig vezetett hoyg a Ludvérc hivei kerekedtek felül Arany atyácska elhatározta hogy elpusztítja Ludvércet és híveit - özönvizet bocsát a sztyeppére. Öreg Pusztát és gyermekeit figyelmeztette majd elvonult az Ural hegyei közé hogy Rakoca tutajt ácsoljon. Ludvérc élt a gyanúperrel és megkörnyékezte Hajnalpírt- gazdagságot, szépséget és örök életet ígérve neki, hogy tudja meg, hogy mit csinál Arany atyácska, Hajnalpír ráállt az alkura és erjesztett kancatejet vitt Arany atyácskának, aki részeg lett és részegségében elmondta, hogy Rakoca tutajt ácsol az Öreg Puszta és népének. Hajnalpír ez elmondta Ludvércnek, aki egér képében fellopózótt a tutajra és így menekült meg. Bosszúból eldugta a z aranyos szeglethez vezető utat és megátkozta az Öreg Puszta népét, hogy csak haláluk után leljenek rá az utra és jussanak el a Hősök mulató meztejére.( Van olyan mondánk ahol Lúdvérc- Szélkötő Kalamona néven szerepel-

Mint látod szó nincs egy isten hitről és szó nincs sem a keresztény behatásról sem pedig valamiféle más istenségnek az elfogatfásáról. Nagyon jól körülhatárolható az hogy mind a hun-magyar mondák, mind pedig az árpádházi mondák, a honfoglalás és Álmos-Árpád mondankör a kereszténység találmánya. ( Anonymus és Kézai Simon a két legjelesebb alak e témakörben)

2016. 10. 28. 13:35

Teljes? Még viccnek is rossz... Mert atehén úgy van belőve szerintük, hogy 2,8% zsírtartalmú tejet ad? Még a 3,6%-nál úgy-ahogy elhiszem (itthon elvétve kapható), de az is agyonkezelt.. 

A hinta (és hasonló) trükköknek (igaz ez nem trükk, mint a kanálhajlítás, meg a vasaló a mellen) azért dőlnek be felnőttek, mert hinni akarnak... Azt akarják látni, amit hisznek és így azután azt is látják... Hol azért mert valóban hisznek benne, hol azért mert picit kételkednek, de jó lenne nem kételkedni... Nagy dolog ám az emberi képzelőerő, néha még a saját gazdáját is képes átverni...  :0)

2016. 10. 28. 12:49

No akkó!!!
Csak a válaszod utolsó bekezdésére, a hintásra...
Nekem se indult el tegnap a vidi... Így nem láthattam a hintákat, és a fákat sem. 
De ma elindult, nem tudni, mi végből, de igazad van!
Az a hinta nagyon nagy felületű, még nem is láttam ilyen alakú hintát.
Hát persze, hogy labilis, amorf alakjába hol itt, hol ott kap bele erősebben a légáramlat, "tehetetlenségi nyomaték" vagy hogy is nevezik az ilyet...

Tudtam én, hogy egyszerű FIZIKA a magyarázata a jelenségnek.
Megáll az eszem, hogy meglett emberek beugranak efféle - valóban nem mindennapos - jelenségeknek!

A gyerek, az más... ők olyasmit is látnak, amit egy felnőtt soha.
Most hirtelen nem jut eszembe példa, de van sok.

Na, megyek madártejet főzni....

A párom tévedésből "tégladobozos" tejet hozott hasábalakú helyett, pedig már sokszor a lelkére kötöttem, olyat NE vegyen, mert én nem szeretem az ízét...
És nagy mulatságomra egy korty után letette a bögrét, hogy "Hú, de pocsék ízű!"! :DDD

Tudom én, hogy a másik se igazi tej már, de egy fokkal jobb ízű.És van pofájuk ráírni arra a téglatobozra:
Természetesen teljes tej! ... Ha-ha-ha!
Az, amit a tehéncsöcsből frissen kifejnek, AZ a teljes tej!

Igaz, nem szeparált, nem homogenizált, se, se, se, CSAK TELJES TEJ! ;o)

2016. 10. 28. 8:53

Most ezen mit vagy meglepődve? Az egyik hely akkor volt a legjobb, de most meg a másik a legjobb... A pillanatnyi helyzet dönt. ma a ruháskosár, holnap a fotel, holnapután az ágyneműtartó teteje (vagy a szekrényé, mert olyan is volt már). Akkor, az adott pillanatban épp az a legjobb hely.. :0)

2016. 10. 28. 8:50

Hát Ehnaton úgy egyszerre nem vezette be az egyisten hitet... Először még megtűrt többeket, csak éppen alávetett mivoltukat hangsúlyozta. Amitől, gondolom én, a többi isten papsága némileg megütközött, majd lázadozott (ehhez hozzájárulhatott az is, hogy prózaian kevesebb, majd végül semmi központi támogatást nem kaptak és hát ugye azért a földi javak a papoknak is földi javak). Sejtésem szerint a más istenek papságának ellenállása váltotta ki az egyre növekvő egyisten hitet, mert a fáraó az istenségek megszemélyesítője és aki szemneszállt vele, az az istenekkel (vagy az istennel) szállt szembe...

Más. A magyarság egyisten hite anno.. Mindig is "szerettem" azokat az embereket, akik nem létező múltbéli "bizonyítékok" alapján találnak ki mindenféle érdekes dolgokat. Sajnálatos módon az ősmagyarságról gyakorlatilag semmi kézzelfogható emlékünk nincs. Ahonnan jöttünk (nagyjából az a kor tekinthető az utolsó "igazi" magyarságnak, mert utána a keveredés más népekkel döntő szerepet játszott) ott nem tudunk semmiről, mert még azt se nagyon tudjuk, honnan jöttünk... Nomád pásztorkodó népek pedig sajnálatos módon ritkán hagynak  maguk mögött leletanyagot, mert ami van, az gyorsan romlandó anyag (fa, bőr, szövet, stb.). Szóval az az igazság, hogy ennek semmiféle tudományos alapja nincs. Egy alapja van, a magyarság (nota bene, miféle magyarság?) felsőbbrendűségének, vagy legalább egynrangúságának bizonyítási vágya. Holott ez marhaság (már bocsi) mert se felsőbbrendűek, se alábbvalóak nem vagyunk, de ez nem amagyarságunkból adódik, hanem pusztán emberi mivoltunkból.. (Jut eszembe, a tulipán nem a szentháromság jele, hanem sokkal profánabb jelentése van, bizonyos női testájakra való utalásként...) :0) Az úr meg nem isten hanem olyan ember, aki mondjuk törzsfő... 

Még másabb. Láttam a kapcsolaton (be-be nézek) a hintás "szellemet". Nos a magyarázat végtelenül egyszerű... Egyrészt a szövegben néhány tudatos ferdítés van, mert a többi hinta is mozog (igaz nem annyira) és a szél jól láthatóan fúj (ha megnézed a fákat, igencsak mozognak az ágak is, nemcsak a levelek). Mivel pedig a szóban forgó hintánakkb. ötször akkora a szélnek kitett felülete (támla) mint a többinek és valószínűleg sikerült valamiféle rezonanciát is összehozni, hát leng, mint a hétfene.. Mondjuk ez sajnos (sajnos a bánatot) kevésbé romantikus, mint a "hintázik a szellem", viszont legalább igaz.. :0)

2016. 10. 27. 19:00

Csakhogy kedves Dmolnár, nekem a lány cicám állandóan máshová megy.... Egy darabig oda jár, amit kinéz magának, de mondjuk, csak úgy 10, max. 15 napig, aztán másik helyet keres. Szerintem ez is a vadállati ösztön, hogy a kölykeire se dúvad, se apaállat ne bukanjon a kölykökre, mert kegyetlen a természet, az oroszlánok felfalják a kölyköket, hogy újból bepározzon vele (csakis vele!!!) az anyaállat.
Az én cicusom ivartalanított, de ez nem akadályozza őt ebben a költözéses mániájában!



Imádja a karton dobozokat a kicsitől a nagyig. Ha jön csomag, mindig neki adjuk, és ha túl kicsi neki, akkor is beleül és keserves pofát vágva kucorog egy darabig, majd addig nyúzza, míg szét nem nyomja, és akkor boldogan lefekszik a romjaira! :DDD

 

2016. 10. 27. 18:35

A fittyfiringős fittyfenébeeeee! :'(

Már megint elszállt a hsz-em, mert talán sok idő ment el rá... Bár fogalmam sincs, mennyi itt a szeretgomon az időlimit!?
Na mindegy, most ravaszkodom kicsit, és nekifutok újból! Csak nem az a baj, hogy nem ment be az előző írásom, hanem az, hogy szőrén-szálán eltűnt az egész szöveg, mint szürke szamár a ködben!:(((
Tehát újra kell kezdenem:
.............

Bingó!

Tudtam PlalyA, hogy Te biztos tudni fogod, miért!
Valóban a sokisten hívő papság nagy bosszúságára Ehnaton fáraó évezredekkel megelőzve korát (IV. Amenhotep fáraó néven uralkodott Kr. e. 1364-1347-ig) bevezette Egyiptomban az egyisten hitet, a FÉNYT, akit a saját nevéről Aton-nak nevezett el. 
Tiéd a piros nyelű hajszárító:
Szövegközi kép 1

És minő érdekes, kész nosztalgia, honnét is származik a linkje! Egyszer már valaki nyert tőlem egy ugyanilyet 3 éve... Na, honnan, és (újabb kérdés!) MIÉRT?
Mit kérdeztem, s ki nyerte?
Háááát, ha ezt kisilabizálja valaki, megemelem a kalapom!:)))
http://kapcsolat.hu/comment/27708

Furcsa dolgok derültek ki Aton (a fáraó ) városának építési körülményeiről:
http://mult-kor.hu/20080207_borzalmas_titkokra_epult_ehnaton_varosa

És még egy adalék egy faragott képpel a fáraóról és feleségéről, a világszép Nefretitivel:
http://mult-kor.hu/20140110_ehnaton_orult_vagy_zseni

Szövegközi kép 2


Érdekes dolog ez az "egyisten-hit"!
Röpüljünk előre az időben néhány évezredet!
Olvastam Szabó Mária magyar-történelem tanár és asztrológustól egy könyvet "A magyarok csillagai" címmel, amelyben arról volt szó, hogy az ősmagyarok egyisten hívők voltak, tűzimádók, azaz a NAP volt az istenük.
Minő modern elképzelés, hisz a Nap nélkül nem lenne élet a Földön!
A Szentháromságot vallották, és ősvallásuk a perzsa vallási körbe kapcsolódott. Számos nyoma marad ránk a Szentháromságnak a díszítőművészetben: hármas osztású ábrák, pl. a magyar tulipán. Legősibb szavaink egyike az ÚR, amely az Istent jelenti, ezt a szót később vettük át a perzsáktól, és tüzet jelent..
A magyarok vallásában nem szerepelnek szellemek, démonok sem, viszont gyakoriak az ún. "szent-helyek".

Hát egyenlőre ennyi...
Isten neki, fakereszt, KÜLDÖM! ;O)

2016. 10. 27. 17:00

Hol van sokkal több jó hely? Mert a lakásban mindig az a legjobb hely, ahova a macs telepszik. Mondjuk a kutyusok se kezdők ebben a témában (ha van szabad fotel körülöttük, akkor az nincs biztonságban) de a cicákkal fel nem vehetik a versenyt... Ez alól nincs kivétel, a legjobb hely mindig ott van, ahol a macskád... :0)

2016. 10. 27. 13:32

Mert bevezette Egyiotomba az egyistenhitet és mindent átfogó reformokat valósíttott meg.

Az ő felesége volt Nefertitti akinek a mellszobrai az egyébként méltán híres egyiptomi szobtrászat egyik leg kiemelkedőbb alkotásai. 

Ez azért fontos, mert a szobrászatban a frontalitás volt a mérvadó viszont a mellszobrok esetében ezt elhanyagolták a az arcvonások kimunkálásának érdekében.

A művészek meghatározott mintákból dolgoztak. Az alakok megszerkesztéséhez négyzethálót alkalmaztak, ezáltal mind az alakok, mind a hieroglif jelek a rögzített arányrendszer szerint készültek. Viszon Nefertiti esetében eltértek ettől a szerkesztési mintától és kifejezetten a szépség ábrázolására fordyították a figyelmet.

A művészetet eluralja a Naturalizmus és az edigiekkel ellentétben például a fáaót is mindennapi környezetében ábrázolják. Nem Isteni mivoltát, hanem emberiességét fejezik ki  pl. Enathon és Nefertitti az Athon templomból kijövet egymást átkarolva kocsiznak. Egy ilyen ábgrázolás korábban felért egy istenkáromlással.

A vallás terén csökkenettte a papok hatalmát és kijelentette hogy az Isteni titkokat csak a fáraó és felesége ismeri és a kinyilatkoztatások csak is az ő jogai, egyébként pedig Athon nem csak Egyiptomi isten hanem a világ ura- ez a megközelítés a népek békés egymás mellett élésének lett volna a kiinduló alapja. Tulajdonképpen egy olyan vallást akart bevezetni amely isten nélkül az embert teszi meg a vallás központi alakjának azaz ha tetszik akkor az Athon kultusz ateista volt annak az értelmében hogy nem ismerte el az istenek létét

Ezért nem érvényes rá a megállapításom. ( Még mielőtt bárki feltételezné, nem volt őskommunista)