Lakossági önszerveződés a közbiztonságért

Lakossági önszerveződés a közbiztonságért

2012. 10. 02. 8:31

Az elmúlt hónapokban nem volt olyan nap, hogy ne érkezett volna hozzám panasz a 7-es körzetből a közbiztonságra. Ez ügyben nyílt rendőrségi fórumot is szerveztünk, de ez csak a párbeszéd megindítására volt elég, a bűnözés visszaszorítására nem.

A helyi járat nélküliség és a kisposta hiánya mellett, a közbiztonság romlása a legnagyobb gond a Kovácsi lakótelepen is.

Ezért örömmel vettem az itt élők önszerveződését, amelyet kutyakötelességem lokálpatriótaként támogatni, segíteni. Bátor, becsületes fiatalemberekre van szükségünk, hogy élhető legyen életünk, értékeinket és szeretteinket meg tudjuk védeni.

Ezért tiszta szívből támogatom a Szebb Jövőért Polgárőrséget.  Remélem, minél hamarabb láthatjuk őket járőrözni, ezzel segítve a 7-es választókörzet és Esztergom közbiztonságát.

Mindenkit várunk szeretettel október 6-án, szombaton 17 órától a Schweidel J. u. 2-4. szám alatt tartandó közbiztonsági fórumra.

 

Kovács Géza

2012. 10. 06. 12:07

"Csak remélni tudom, hogy Esztergom soha nem fog olyan helyzetbe kerülni, mint némelyik falu, vagy vidéki kisváros. Sajnos azt látom, hogy Esztergom folyamatosan csúszik lefelé, pedig nagyon szeretném az ellenkezőjét látni."

 

Megint kapni fogok...

-Sajnos hamarabb, mint gondoltam, de baj van!

 

Kovács Géza

 

2012. 10. 06. 12:04

Tessék elhinni, rossz a hasonlat.

-Még semmi nem történt, az emberek, ott élők üdvözlik a dolgot, de engem már azok akik a harmadikról kiöntik a szemetet, megfenyegettek, hogy leszúrnak...

És Önök adják alájuk a lóvat...

Ez a helyzet. :(

 

Kovács Géza

2012. 10. 05. 21:43

Kedves Messzi.

"Strázsa Úr/Hölgy !" Ha hölgy lennék, azthiszem az Árvalányhaj fórumozónevet választottam volna. Gyerekkoromban sok volt belőle a Strázsa hegy környékén, szerettem nézni, ahogy a szellő libegteti őket.

"A liberalizmus és a diktatúra antinómai." Ezt hallom örökké, de ez nem változtat a lényegen. Annó Rákosi is azt mondta, hogy a békéért és a nép szabadságáért harcol, közben egy tömeggyilkos volt. Ugyanúgy, mint a mai liberális demokráciákat exportáló liberális demokráciák.

"A neonáci nézetek meg minden demokratikus jogállamban elutasításra kerülnek. Egyúttal megvetik e nézeteket és e nézetek képviselőit."

Ezzel azt szándékozod mondani, hogy aki nem liberális, az neonáci?

"Kovács úr szándéka nemes, de ezzel a tevékenységével olyan most, mint elefánt a porcelánboltban. Forduljon a hatóságokhoz, a Polgárőrséghez."

Csak remélni tudom, hogy Esztergom soha nem fog olyan helyzetbe kerülni, mint némelyik falu, vagy vidéki kisváros. Sajnos azt látom, hogy Esztergom folyamatosan csúszik lefelé, pedig nagyon szeretném az ellenkezőjét látni.

 

2012. 10. 05. 14:41
Weimár után sok német bízott az új rendben! Köszönöm!

2012. 10. 05. 13:46

Kérem tisztelettel!

Bízzuk az emberekre, az itt élőkre, hogy kell-e nekik ez a szerveződés! Köszönöm!

Kovács Géza

 

2012. 10. 05. 10:13

"A valóság pedig az, hogy egy igen szélsőséges liberális diktatúrában élünk, ahol szinte minden Isteni, és Emberi értéket már a szemétdombra dobtak.

Strázsa Úr/Hölgy !

A liberalizmus és a diktatúra antinómai.

A neonáci nézetek meg minden demokratikus jogállamban elutasításra kerülnek. Egyúttal megvetik e nézeteket és e nézetek képviselőit.

 

Kovács úr szándéka nemes, de ezzel a tevékenységével olyan most, mint elefánt a porcelánboltban. Forduljon a hatóságokhoz, a Polgárőrséghez.

2012. 10. 05. 9:53

Mert a Szebb Jövőt mozgalom a maga szélsőjobb nézeteivel és megnyilvánulásaival nem lehet megoldás egy demokráciában. Minden józan gondolkodású ember elhatárolódik a szélsőjobbos szervezetektől. Németországban már régen betiltották volna őket.

2012. 10. 05. 9:25

Aki rendet akar a 7-es körzetben?

 

-"Elárulták és megtagadták a gárdistákat, a futball szurkolókat, betyárokat, a valódi nemzeti zenekarokat."

-"Ahogy buzikkal, valódi ügynökökkel ma is teli az Országgyűlés. Csak ma a megbízók, a CIA, MOSZADMeglepett és a különböző egymással is harcoló keleti vagy különböző szomszédos országok titkosszolgálatai."

-"Most készülök a Markó utcába, hiszen vádlott leszek közösség elleni izgatás miatt.Ártatlan Budaházy György és Toroczkai László ellen ejtették a vádat, ellenem megálltÜvöltés, pedig nem is tettem tanúvallomást."

-" Nem gondolod, hogy az országos politikában lenne mit tenned?"

-"Eddig nem tudtam mozdulni."Ártatlan

-"Üzenjük: mindenkire szükségünk lesz, nem fogunk elhatárolódni senkitől!"Király

http://hunikum.info/Itt_az_ido_hogy_magyarok_vezessek_a_nemzeti_osszefogast_ellenallast

 

Ici.pici ellentmondások,de a 7-es körzetben, előbb utóbb rend lesz. Függetlenül, mert aki nem azt, és nem úgy az bizony.......

 


2012. 10. 04. 22:22

Miért? Rend lett a körzetünkben?

2012. 10. 04. 22:22

Józsi, beszéltem vele ma. Sok mindenben egyetértettünk. Tisztább lett a kép...

Kovács Géza

2012. 10. 04. 21:09

Vajon Esztergom 7-es választó körzetéből kit/kiket szeretnének "elzavarni"?

 

Gondolom a "képviselőjüket", aki nem képviseli az érdekeiket, csak a saját zsebét tömködi.

2012. 10. 04. 18:54

Elképesztő ez az egyesek által képviselt mű rettegés.

Talán tévedek, de én úgy vélem, hogy annak idején a magyar gárda, egy természetes önszerveződés által jött létre, (nevezhetnénk a társadalom immun rendszerének aktiválódása) pont azért, mert az állami szervek, értsd rendőrség, biróság, nem tette a dolgát, a bűnözés megfékezésével kapcsolatban. De hogyan is tenné, amikor ő is része bűnszervezetnek. A tisztességes munkából megélni próbálók nagy része, védtelenné, kiszolgáltatottá vált a bűnözőkkel szemben. A Magyar Gárda, meg a Szebb jövőért polgárőrség is több esetben kommunikálta, hogy együtt kiván működni a hatóságokkal. Aztán a hatóságok miért nem kivánnak együttműködni velük? Hogy valaki ezt megértse, ahoz szükséges megérteni a rendszerváltásnak nevezett valami óta elindult folyamatokat is. Természetesen aki a médiából tájékozödik, ahol nem csak azt mondják meg, hogy mi az elfogadható gondolkodás, de még a szavak értelmét is megmagyarázzák, megrágják az ételt az éterben, és meg is emésztik a kedves néző számára. A kedves nézőnek csak hátra kell dőlni a fotelban, és passzivan szemlélődni. Hiszen nem is az Ő életéről van szó. Csoda hogy itt tartunk?

Természetesen a hatóságok szivesen együttműködnek néhány nyugdijasból szerveződött polgárőrséggel, mert ők nem veszélyesek sem a bűnözőkre, sem a velejéig rodhadt rendszerre. Csakhogy az élet rendje már csak ilyen. Amikor egy szélsőséges diktatúra megjelenik, akkor előbb utóbb valami ellenerő is meg fog jelenni. Azt hiszem a kedves néző itt van nagyon félrevezetve, ahol azt a sugallatot kapja állandóan, hogy társdalmunk legégetőbb problémája, ezek a fránya szélsőséges náci-fasiszta masirozgató társulatok, akik nap mint nap próbálják megfélemliteni a szeretettől duzzadó békés, befogadó, liberális demokráciát épitgető embereket. 

A valóság pedig az, hogy egy igen szélsőséges liberális diktatúrában élünk, ahol szinte minden Isteni, és Emberi értéket már a szemétdombra dobtak. Egy ma otthon élő fiatal számára nem nagyon van más választás, mint vagy elhagyja hazáját, és máshol keres boldogulást, vagy kiköpi azt a mákonyt, amit a szájába adtak, körülnéz, és elkezdi értelmezi a körülötte zajló folyamatokat, aztán elkezdi tenni a dolgát. A magyar embereket sok mindennel lehet vádolni, de két dologgal nem. Azzal hogy nincs tűrőképességük, és hogy nem türelmesek.

2012. 10. 04. 14:14

Még van idő lefújni az egészet !

2012. 10. 04. 11:40

Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület, miröl is "szól"? A válasz......

".....Fel kell lázadnunk!

El kell zavarnunk a rajtunk élősködő, horgas orrú érdekeket kiszolgáló, magyar pusztító, ország romboló, hazaáruló bűnbandát a Kárpát medencéből."

http://www.szebbjovo-ert.com/index.php?q=content/Fooldal

Vajon Esztergom 7-es választó körzetéből kit/kiket szeretnének "elzavarni"?

2012. 10. 04. 9:23

Nézd Géza, ha megharagszol akkor is azt mondom, beszéljétek meg Sanyival. Az itt lakók lehetnek egy külön csoport a városi polgárőrség keretén belül, és itt alakótelepen járőröznének. Ha gondolod, én beszélek a megyei elnökkel, és vele leülve tisztázható a probléma. Az országos polgárőr szövetség ezért jött létre valamikor. Az Esztergom-Kertvárosi csoportot nagyrészt én hoztam létre, és tudom, hogy szükségvan egy ilyen öntevékeny szervezetre. De gondoljátok át, a polgárőr hivatalosan védett személy, az általad preferált csoportnak nem tudom meg van e ez a védettsége. Ha kell segítek a tárgyalásokban.

2012. 10. 03. 15:00

Pelikán stílusával nem értek egyet. De a Szebb Jövőt mozgalom már "bizonyított" Magyarországon. Esztergommal ezt a nevet összekötni elfogadhatatlan. Olvassa el az LMP-s képviselőhölgy Pintérhez intézett interpellációját.

2012. 10. 03. 14:58

Nem tudom milyen mozgalomról beszél " Mr Pelikán"
Szerintem teljesen felesleges patáliákat csinálni! Ezzel csak a kitiltását tudja előrébb hozni! Semmitmondó butaságokat osztogat meg köze nincs azokhoz a dolgokhoz ami valójában van! De végülis kell ellentábor is... :)

2012. 10. 03. 14:48

Nem értjük Pelikánnak mit kellene elkövetnie, hogy repüljön innen? Vagy a Szeretgomnak kellenek ezek a műbalhék, hogy minél többen látogassák?

2012. 10. 03. 13:52

Hit,szeretet...na és Körmendy Zsolt.....na és a "mozgalom"!

http://iwiw.hu/CoreMan

2012. 10. 03. 12:41

Több közös képviselővel és itt élő emberrel beszéltem az elmúlt 1-2 órában. Egy nem volt, aki nem támogatná a kezdeményezést!

Csak ez számít!

Összeírtam a problémákat, olyan dolgokat hallottam, amit azoknak kívánok szomszédként átélni, akik most itt finyáskodnak...

 

Kovács Géza