Eladó területek Esztergomban
2012. szept. 25.

<p>Esztergom önkormányzatának képviselő-testülete pár héttel ezelőtt fogadta el azt a vagyonhasznosítási koncepciót, amelyben határozott arról, hogy az Esztergomi Ipari Parkban üresen álló telkeket felajánlja megvételre. Az erről szóló tájékoztatót a városban működő cégek és vállalkozások vezetői kedden délelőtt hallgathatták meg a Városházán.</p>

A város mostani nehéz gazdasági helyzetéből Tétényi Éva független polgármester szerint – többek között - egy új gazdasági stratégia mutathatja meg a kivezető utat. Pár éven belül a várható ipari parki értékesítéseket követően az ide települő vállalkozások az adójukkal is hozzájárulnak Esztergom bevételeinek növeléséhez. Nem utolsó szempont az sem, hangzott el a tájékoztatón, hogy a helyi kis, és közepes vállalkozások számára is lehetőséget kíván biztosítani az önkormányzat az újabb területek felajánlásával. A városban megtelepedett cégek (autóklasztrehez tartozó vállalkozások és beszállítóik) számára is fontos jövőbeni cél lehet az esztergomi bővítés, ahogy tette azt a közelmúltban például a Kirchhoff Hungária és a Neuzer kerékpárgyár is.

A nyitott fórummal egy időben országos napilapokban is meghirdetésre kerültek ezek az ingatlanok. Az ingatlan részletes pályázati anyaga és a regisztrációs lapja 2012. október 10. 1100 óráig vehető át Esztergom Város Polgármesteri Hivatala Városszépítésén (Esztergom, Széchenyi tér 1. I. em. 114/7 iroda).

 

Tétényi Éva

Esztergom polgármestere