Bővíti esztergomi üzemét a Kirchhoff - 150 új munkahely
Gazdaság
2012. aug. 8.

<p>A karosszériaelemeket gyártó, német tulajdonú Kirchhoff Hungária Kft. 2,7 milliárd forint értékű beruházással bővíti esztergomi üzemét. A fejlesztések lezárultával a jelenleg 350 embert foglalkoztató vállalat 500 főre növeli létszámát - mondta el szerdai sajtótájékoztatóján a társaság igazgatója.</p>

MTI fotó:Kovács Attila

A vállalt új autógyáraktól kapott megrendeléseket karosszériaelemek készítésére, ezért Esztergomban is letelepítenek két olyan melegen formázó préselő gépsort, mely csak az anyavállalat németországi gyárában működik. Ezzel nagy szilárdságú acélokból a korábbi termékekkel megegyező szilárdságú, de kisebb, vékonyabb lemezeket készítenek - mondta Sólyom Szabolcs.
Az ügyvezető hozzátette, a 2014 végére elkészülő bővítéshez 716 millió forint, vissza nem térítendő támogatást kaptak az Európai Uniótól és a magyar államtól.
A Kirchhoff Hungária 2004-től 2010-ig kizárólag a Suzuki számára készített alkatrészeket, majd a válság következtében szélesítették vevőkörüket, így a Mercedes kecskeméti, a Peugeot, Citroen és Volkswagen szlovákiai, a Skoda csehországi, a Ford csehországi, a BMW, illetve a General Motors magyarországi üzemeinek beszállítójává váltak.


MTI fotó:Kovács Attila

Sólyom Szabolcs elmondta, a Kirchhoff Hungária éves árbevétele 2011-ben 27 millió euró volt, idén elérheti az 50 milliót, 2014 végéig pedig a 100 millió eurót. A fejlesztések után a magyarországi üzem a Kirchhoff Automotive 30 gyárából az első ötbe tartozik majd.
A 227 éves Kirchhoff Group német családi tulajdonban lévő cég. A vállalkozásnak 4 divíziója van, amelyekben hulladékszállító és tisztító teherautó felépítményeket (Faun), precíziós kéziszerszámokat (WITTE) gyártanak, valamint személygépkocsikat alakítanak át mozgássérültek számára (REHA Automotive), illetve a Kirchhoff Automotive csoportban fém karosszériaelemeket préselnek és szerelnek össze az autóipar részére.

MTI

(forrás)