Római kori szekérsírt találtak Sárisápon
Helytörténet
2012. júl. 23.

<p>Az utazókocsi valószínűleg egy kelta férfié lehetett, aki a helyi elit tagja volt.</p>

Sárisápon találtak egy római kori szekérsírt a II-III. századból. Major Balázs régész, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem megbízott tanszékvezetője az m1 Ma reggel című műsorában elmondta: ebben a faluban már 1926-ban feltártak egy ókereszténynek mondott sírkápolnát, így kezdődött a munka.

Ennél azonban értékesebb a kocsisír, amelyet úgy találtak meg, hogy a Baranyai Megyei Múzeumok munkatársai földradarozták és magnetométerezték a területet.

Mráv Zsolt, a Magyar Nemzeti Múzeum régésze elmondta: az elhunyt még nincs meg, de találtak egy római kori kocsit. Hangsúlyozta: nem római temetkezési szokás, hogy egy díszes utazókocsit a lovakkal együtt eltemetnek. Egy római számára ez barbár temetkezési szokás volt, az átlagos római temetkezések puritánok, általában érmét, esetleg mécsest tettek a halott mellé.

Hozzátette: a Római Birodalom területén nagyon kevés helyen ápolták ezt a szokást, az utazókocsival való temetkezést, csupán Északkelet-Pannóniában és Trákiában van nyoma.

Akit oda temettek, valószínűleg kelta származású volt, és ősei a Római Birodalom alattvalói lehettek, leszármazottaival nyilván polgárjogot kaptak. Vélhetően a helyi elithez tartozott, nagyon gazdag család férfi tagja lehetett, hiszen nemcsak birtokolta, hanem azontúl nélkülözni is tudták ezt az utazókocsit. Ez egyébként nagyon praktikus gondolkodásra vall, a túlvilági utazáshoz volt szükség az utazókocsira. Magyarország területéről eddig közel 30 ilyen leletet ismertünk, többségük a 19-20. században került elő mindenféle régészeti

A kutatási program az esztergomi Balassa Bálint Múzeum, a Baranya Megyei Múzeumok Igazgatósága és a Magyar Nemzeti Múzeum hathatós szakmai közreműködésével zajlik.

 

hirado.hu / archeologia.hu

(forrás)