Hozzá nem értésből: JELES
Közélet
2012. júl. 18.

<p>Fokozható-e még az önkormányzat munkáját vezetők dilettantizmusa, vagy ez már a csúcs?</p>

Egy településen a piac igen fontos szerepet tölt be. Itt nem csak az áruk, javarészt zöldségek, gyümölcsök adás-vételéről van szó, hanem a helyi társadalom érintkezésének is meghatározó szinhelye. Egy piacon szerzett benyomások meghatározóak az adott helység megítélésében, a helyi lakosság kulturájának megismerésében. Esztergomban már hosszú évek óta a piaci állapotok folyamatosan romlanak, az idegenek, a  turisták előtt már inkább csak szégyenkezhetünk miatta.

Július eleje óta  Esztergom Város Önkormányzata közvetlenül üzemelteti a Simor János utcai piacot. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az aljegyző – mint (a jegyző távollétében) az önkormányzat munkáltatóját megtestesítő személy –  felvett egy hölgyet piacfelügyelői munkakörbe, aki elvileg a piac üzemeltetéséért, rendjéért felelne, ellenőrizné az eladók árusítási jogosultságát, őstermelői igazolványát és nem utolsó sorban beszedné a helypénzeket. A Fidesz frakció által ezen állásba pottyantott piacfelügyelőnek nagy biztonsággal állíthatóan az egyetlen tulajdonsága, mely alkalmassá teszi őt a munkakör betöltésére, hogy markánsan szimpatizál a jótevőivel. Állításom alátámasztására mellékelek két számlamásolatot. Ezeket a piacfelügyelő adta ki a helypénzek készpénzes beszedése ellenében az árusoknak.

 

A számlák formai, tartalmi hiányosságait csak röviden elemezve:

 

Először is, ez nem kimondottan készpénfizetési számlatömb, de ha már ilyen nyomtatványt sikerült valamelyik nagytudású alkalmazottnak beszereznie, akkor fizetés módja rovatban a készpénz bejegyzés elengedhetetlen. Továbbá hiányzik: számla kibocsájtó címe, számla kelte, fizetési határidő, ÁFA kulcs, mennyiségi egység, mennyiség, egységár, érték, számlaérték ÁFA nélkül, ÁFA kulcs (az egyik számlán) ÁFA érték. Gyakorlatilag a nyomtatvány nincs kitöltve.

Úgy gondolom, az önkormányzatunk működésének gazdasági-számviteli színvonaláról ez a két számla  mindent elmond. Ezt azért már már nehéz überelni. Vagy van még lejjebb is? Aki életében már adott ki, vagy fogadott be számlát, annak az első ránézésre is világossá válik, hogy idióták közé csöppent, vagy még az első mimikai reakciója előtt gyorsan körbenéz, keresve a kandikamerát. Ha ezt nem sikerül fellelnie, akkor jön a röhögőgörcs, vagy a sírás. Ezekből a számlákból egyértelműen kitűnik, hogy a kiállítója határozott egyéniség, a nyomtatvány rubrikái által nem hagyja magát befolyásolni. Látszik, hogy saját elképzelései vannak, és azt keresztül is viszi. (mármint a függőleges és vízszintes vonalakon). Egyet azért nem értek. Hogyan lehet az, hogy valaki csak írni tud, olvasni nem? Ezt a következtetést abból származtatom, hogy a kiállító ha tud olvasni, akkor egyszerűen az egyes rubrikák előnyomott szövegét elolvassa és azt értelem szerűen kitölti. Ennyi az egész. Vagy ez is nehézséget okoz? Ja, akkor papírmentes állást kell keresni!

A piaci árusok természetesen azonnal reklamáltak a számla hiányosságai miatt a piacfelügyelőnél, mire ő megnyugtatólag azt válaszolta, hogy ez így teljesen rendben van, mert a főnökei, az önkormányzat megbízott pénzügyi osztályvezetője és az aljegyző úr sem talált ebben kifogásolni valót! Ezzel elérkeztünk a probléma csúcsára. Az önkormányzat gazdasági vezetése hogyan kezeli a közvagyonunkat, ha a számviteli törvény legelemibb szabályait sem ismerik, vagy ha igen, akkor nem tartják, tartatják be? Eleve miért olyan bélyegzőt csináltattak, amin nincs cím? Ezek viszonylag kis tételek, eddig kb. 60 db ehhez hasonló számlát állítottak ki, mintegy 4-500 ezer Ft-ról, de ennek alapján feltételezhetjük, hogy más területeken, jóval nagyobb volumenben is hasonlóan (felelőtlenül, hozzá nem értve) járnak el!  A piaci árusok könyvelői ezeket a számlákat természetesen nem fogadhatják be, így az árusok nem csak az ÁFA levonásának lehetőségétől esnek el, de még a nettó összeget sem számolhatják el költségként. Részükről a számla: kuka. Így legalább elkerülik a büntetést a helytelen számla befogadása, elszámolása miatt egy esetleges adóhivatali ellenőrzéskor. De az önkormányzat mit csinál a számlával?  A könyvelésbe így betenni nem lehet, stornózni kellene, de akkor a pénzt is vissza kellene adni. Ezzel a városi kassza rövidülne ismét. Újabban ennyire jól áll a város szénája, hogy a piac üzemeltetéséből származó bevétel már nem is érdekes? A felelősöket is meg kellene nevezni és levonni a következtetést, azaz azonnali hatállyal másfelé irányítani őket.

Hol van a pénzügyi ellenőrző és tulajdonosi bizottság stábja,  Zoltai Dániel, Meggyes Tamás, élükön Steindl Balázs frakcióvezető, bizottsági elnökkel?  A piaci számlázás szerintük is rendben van? Egyáltalán ez a számlatömb szerepel az önkormányzat nyílvántartásában? A beszedett pénz valójában beérkezik az önkormányzathoz? Az ehhez hasonló kérdések egyre újabbakat vetnek fel,  minél mélyebbre ássuk magunkat a témába.

 

Röviden szeretném felidézni az előzményeket, a piac körüli elmúlt másfél éves huzavonát. Miután 2010-ben a piac városi működtetése gyakorlatilag megszűnt és teljessé vált a káosz, az árusok nem fizettek helypénzt (mert nem is volt aki beszedje), a közállapotok enyhén szólva is meghaladták a lakosság tűrőképességét, mindenhol szemét, bűz, közvécé hiánya, az ÁNTSZ állandó fenyegetése a bezáratással, stb., 2011. február elejétől az árusok önszerveződésben megtalálták a lehetőségét a piac további életben tartására, éppen elégséges szinten. A takarítást, a keletkezett szemét elszállítását, maguk végezték, az általuk megbízott vezető az önkormányzattól elhozott csekkeket szétosztotta, amin mindenki havonta önszántából befizette a bérleti díjat. A dolog olyan jól működött 2012. végéig, hogy ebből közvetlenül az önkormányzatnak (nem a Strigoniumnak) mintegy 20,3 millió Ft tiszta bevétele, azaz nyeresége származott.

A Fidesz frakció is pozítívan értékelte ezen eseményt és mint ahogy már annyiszor, most is vérszemet kapva, rögtön rámozdultak erre a bevételi lehetőségre. A piac működtetéséből származó bevételt az önkormányzat kasszájából a Strigoniumhoz gondolták átirányítani, oly módon, hogy 2011. szeptemberben létrehoztak kizárólag erre a feladatra (azaz a piacfelügyelői állásra!) a Strigonium holdingon belül egy újabb céget, Gran Piac Kft. néven. Ezzel a húzással az 1 fő piacfelügyelői effektív dolgozói státusz mellé mindjárt hozzá lehetett rendelni egy ügyvezetőt a szentkereszti Becságh András személyében és természetesen egy három tagú felügyelőbizottságot, többek között Zoltai Dániel részvételével. Ez a felállás önmagában biztosítja, hogy a piac üzemeltetéséből még a Strigoniumnak sem származik nyeresége (osztalék formájában), nem hogy az önkormányzatnak, mint végső tulajdonosnak, ugyanis a cég „irányításának” költségei, a tisztségviselők tiszteletdíjai és egyéb költségelszámolásai egyszerűen megzabálják a bevételt. Ergo a piacon azért kell helypénzt fizetnie az árusoknak, hogy a városi hiénák újabb pénzekhez jussanak.

Mindez egyenlőre és szerencsére, csak feltételes módban igaz, ugyanis a Gran Piac Kft.-vel a piac üzemeltetési szerződését végül is a polgármester megvétózta, így átmenetileg a frakció akciója zátonyra futott. Kérdés, hogy ez az állapot meddig tartható fenn.

A népszavazás egyik kérdésével pontosan erre az anomáliára próbáltuk a figyelmet felhívni azzal, hogy a piac üzemeltetését nyílt közbeszerzési eljárás keretében javasoltuk kiadni, az önkormányzat (nem a Strigonium) számára legkedvezőbb feltételeket ajánló vállalkozónak. Az eredmény ismert, a lakosság szükséges többsége nem tartotta fontosnak a döntést, mint ahogy a többi kérdésben sem.

 

Tehát így működik a városi piacunk és az önkormányzatunk 2012. nyarán. Az a néhány részlet ami időnként a felszínre kerül elég ahhoz, hogy következtetni lehessen a mélység rejtelmeire.

 

Az egyesületünk nevében felkérem az Dr. Balla Sándor aljegyzőt, Steindl Balázs bizottsági elnököt és  a megbízott pénzügyi osztályvezetőt, hogy vizsgálják ki a piaci számlázás rendjét és tájékoztassák Esztergom lakosságát a vizsgálat eredményéről, a megtett intézkedésekről.

 

Esztergomi Lokálpatrióták Egyesülete

Körmöczi Miklós

elnök

(forrás)