Átadták az 1111-es (Dobogókői) út felújított szakaszát
2012. júl. 11.

<p>Átadták szerdán Piliszentléleken a Budakalász, Dobogókő és Esztergom közötti, 1111-es összekötő út egy szakaszát, mely korábban a rendkívüli esőzések miatt rongálódott meg és 150 millió forintból állították helyre.</p>

Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastruktúráért felelős államtitkára az átadáson kiemelte, a megyében három helyszínen összesen mintegy 300 millió forintot fordítottak idén az időjárástól megrongálódott útszakaszok helyreállítására.

Az államtitkár az MTI-nek elmondta, Komárom-Esztergom megyében Tát és Héreg között még 2013 végéig rendbe hozzák a pályát a négyszámjegyű utak 104 milliárd forintos felújítási programjában; a programban további három megyei útszakasz is érintett.

Barabás Zsolt, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. megyei igazgatójának tájékoztatása szerint a mostani munkálatok során a földművet stabilizálták, valamint az út melletti telefonvezetéket is áthelyezték a kivitelezők, az útpálya már a mai kor követelményeinek megfelelő teherbírással rendelkezik 425 méter hosszban.

Szintén a 2010-es rendkívüli esőzések következtében rongálódott meg Vértestolnán a 1127-es számú út burkolata, valamint a 1123-as számú út tarjáni szakaszán a pinceüreg szakadt be és egy támfal szakasz is megrongálódott.

A károsodott utak helyreállítása a 1111-es számú út helyreállításával párhuzamosan folyt. Vértestolnán 100 méter hosszan új támfal épült 60 millió forint értékben. Tarjánban a pinceüregek helyreállítása és a megbillent támfal stabilizálása 76 millió forintból valósulhatott meg.

MTI