2012. július 11-én, délelőtt 9 órakor újra indul a Széchenyi téren a szökőkút. Az Ister-kút, - mely a nyári hónapokban reggel 8 órától este 20 óráig gyönyörködteti a helyieket és a városba érkező vendégeket, - egyben enyhülést is ad a forróságban.
Az újranyitott Élményfürdővel, valamint a pár hete visszakapcsolt várhegyi és bazilikai díszvilágítással legalább a turisztikai szezonban újra a Dunakanyar kedvelt kirándulóhelye lehet Esztergom. Tétényi Éva polgármester kérésére a hivatal munkatársai úgy indították újra ezeket az idegenforgalmi attrakciókat, hogy azok az elmúlt évek költségeinek töredékéért biztosítsák az üzemeltetést, valamint a belvárost és a Duna part takarítását, gyomtalanítását közfoglalkoztatottak segítségével végezzék.
(Illusztrációnkon épp egy anonim turista gyönyörködik a kútban, miközben enyhül a forróságban)
Pedig minimum valami szilikonplázacica állt modellt ehhez, ebben a lefelé forduló fekvőpozícióban ekkora csöcsök csak mesterséges belső alátámasztással maradhatnak ilyenek.
Hihi, eddig fel se tűntek a csöcsök. A kutat annyira győzike-féle giccsnek találom, hogy sosem figyeltem meg jobban. Ettől már csak a 18 millás betlehemi-római oszlopos izé volt szörnyűbb.
Mint a sicc! Lehet, hogy újjászületett valakinek a kertjében. De az is lehet, hogy fémtelepen végezte be sorsát. A Mindszenty téren a nagy kút még megvan. De vizet az se ad. Nagyon gyatra kontstrukció volt a csapja (egyébként mindegyik ivókútnak), nem lehetett elzárni. És így egyszerűbb volt teljesen elzárni a vizet. Aztán a csap eltűnt erről a kútról is. A kút még megvan. Még.
Ellopták a biciklisút melletti kutat?
Most, hogy "végre" van víz a szökőkútban, talán itt lenne az ideje az ivókutakat is üzembehelyezni. Már amelyik még megvan, mert a lakópark alattit épp mostanában privatizálta valaki.
Ez tényleg hova tűnt?
http://www.szeretgom.hu/content/71101-szurkekereskedelem
"a zimon vezette városszépítés súlyos 20-30 milliókat költött trükkös virágosításokra" - történt feljelentés az ügyben?
"Egyébként meginkább érdekelnr, hol van az átjárás a bizottsági elnökök és a szeretgom között... vazze" - ööööö, együttműködésre gyanakszol? Eddig ezt hiányoltátok minden közleményben ;)
..ejj, bizony ezen mosz nehezen lépek túl. Amikor a zimon vezette városszépítés súlyos 20-30 milliókat költött trükkös virágosításokra (papír szerint annyi egynyári virág lett elültetve Esztergomban azokban az években, amennyivel gyakorlatilag a teljes Prímás szigetet virágáradatba boríthattuk volna, meg a belvárost a Béke térig) a pm most meg 800 ezret kér egy virágültetésre, amelyet ugyanez a KÜB nem szavaz meg, no akkor azok a KÜB határozatok jelennek meg lelki szemeim előtt, amelyek elutasítottak valami pozitív, Esztergomnak hasznos döntést. Hogy azok vajon mért nem bukkannak fel ugyanígy? Azokról a döntésekről most nem beszélek, amelyeket napirendre sem vettek. Szóval rendben van ez még így is, de akkor meg nem kell tiltakozni, amikor tétényi azt mondja, hogy az elmúlt másfél évben minden pénzügyi, gazdasági döntést a két bizottsági elnök neve fémjelez. A pénzügyi és ellenőrzési, illetve a közbeszerzési és ügyrendi. Vezetői steindl és zoltai. gondolom, lesz válasz erre is, tényszerű.
ööööö tétényi a hibás természetesen, nehogy átharapja vki a torkom...
Jas, Gábor, meg Dani! Ha már sikerült bebizonyítani okirattal, hogy Zoltainak köszönhetünktulajdonképpen mindent, de a szökőkutat mindeképpen, akkor valaki mondja már meg, hogy az elmúlt két hónapban, amíg én dolgoztam a szökőkúttal, mért nem találkoztam senkivel? Ugyanez igaz a díszvilágításra is. Szóval azért mert hőségriadó esetén a KÜB elnök, azok után, hogy koncentrált támadást indított a meggyes-group a legutóbbi testületi ülésen a pm ellen, hogy nem tett meg mindent a riadó idején - szóval ezek után ő is pontosan tudja, milyen támadási felületet gyárt magán,mint ex városmarketinges, ha nem szavazza meg a bizottságban. Ettől most hanyatt kellene esnem? Attól már inkább, hogy bejó ezt így benézed, vagy be akarod nézni, mert már annyira böki a kontaklencsédet a tétényiszálka.. átlátszó, ennél ügyesebben is megy. :)
Ok, drbejó, akkor gondolom, de azt is megmagyarázza valaki biztosan, hogy milyen alku mentén tűnt el a szeretgomról a a szürkegazdaság című, fideszes helyi bizniszt taglaló írás....az fajsúlyosabb kicsit, mint hogy hogyan próbálunk egy kis pozitív kommunikációt belopni a köztudatba legalább városhatáron kívül. Egyébként meginkább érdekelnr, hol van az átjárás a bizottsági elnökök és a szeretgom között... vazze, ha egyfelé nem tiszta a játék, akkor a másik irányba is finomabban rugdalózok... namindegy, ti ettől hiszitek magatokat függetlennek, de a fekete az fekete, a bűncselekmény az bűncselekmény, tétényi meg olyat nem tett, és pláne nem lopott. Tán ezt is kellene mérlegelni egy ilyen portálnak, oder az itt fel-felbukkanó véleményformálóknak... de részemről aztán megintcsak édesmindegy.
Ha nem Tétényi ötlete volt, az jó. Ha ő is megszavazta az rossz. Ugyanis láthatóan a csapadékvíz csatorna karbantartás költségvetési sorra terhelik ezt a munkát.
Amikor majd úszik az egész város egy kiadósabb zápor után, erről a szeretgomon is láthattunk képeket, jó lesz tudni az előterjesztő Zoltai, valamint az ezt megszavazók nevét. Mind a nyílt árkos, mind a talajszint alatti vízelvezetők állapota jelenleg is kritikus.
"Tétényi Éva polgármester kérésére a hivatal munkatársai úgy indították újra ezeket az idegenforgalmi attrakciókat, hogy azok az elmúlt évek költségeinek töredékéért biztosítsák az üzemeltetést"

hááát :) nekem nem úgy tűnik, mintha Tétényi Éva ötlete lett volna ez az újraindítás...
..oké,igazatok van, de azért az is egy vélemény, hogy nektek néha semmi sem elég jó. Ez nem eredmény valóban, megírni attól meg lehet, (tán még azt sem kell magyaráznom, az Élmény miért került bele) kicsit örülni is lehet neki, végre nem a frakció legújabb elmeroggyantságáról kell olvasni. Tán itt-ott kijut egy-két országos portálra is, a csomagoláson lehet vitatkozni, meg a stíluson, (node ne felejtsük, eccerre íródott ugye a szolnokiaknak meg a schweideli ötödik lakónak, ammeg kicsit kicsinyesnek túnik nekem, ha mindig ugyanarról a savanyú-fanyalgó oldalról érkezik a kritika. De úgy őszíntén, jobb lenne, ha ez sem lenne? Akkor mit írnátok, ha szóba kerülne, hogy ez sincs? De ettől még mondom, igazatok van, énaztán nem vitatkozom ezen..
Hagyjuk már ezt a kamu propagandát. Ez miatt nem jön több vendég miatt Esztergomba!
...
Hát, inkább szóljatok, ha vége lett, a magam részéről kihagyom.
Szeretném remélni, hogy ez valami médiahack vagy csúnya átverés!
Komolyan gondolja valaki, hogy egy szökőkút, egy alulméretezett élményfürdő és az éjszaka látható díszkivilágítás fogja idehozni a turistákat. Arról most nem beszélnék, hogy július közepe van lassan.
Valahogy úgy érzem, ha így állnak a dolgok, akkor nincs más dolgunk, mint hanyattdőlni a fotelben és élvezni az előadást, mert ez színtiszta bohócműsor. A legjavából.
Rohadtul csalódott vagyok.
Újraindul a csöcsöskút, gyönyörködhet minden helyi perverz tata.
Aztán nehogy az olcsóbb üzemeltetés korábbi meghibásodokhoz és javíthatatlan károsodáshoz vezessen.