Külföldi munkavállalás ígéretével 173 emberrel fizettetett egy csaló
2012. júl. 3.

<p>Külföldi munkavállalás ígéretével 173 embert károsított meg egy budapesti férfi, akit a napokban otthonában fogtak el az esztergomi rendőrök - tájékoztatta a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense kedden az MTI-t.</p>
<p><span id="ctl05_lbBody"> </span></p>

Léber Gabriella elmondta: az elkövető több cég nevében ígért munkát sok sértettnek, a rendőrség még várja károsultak jelentkezését.
A férfi egy apróhirdetési portálon három osztrák munkahelyre vállalta munkások kiközvetítését. A jelentkezőket csoportosan meghallgatta, majd 11.600 forint postázását kérte tőlük az erkölcsi bizonyítvány fordítási díjaként. Ezután nem jelentkezett.
Egy másik cég nevében a csaló 4 alkalommal összesen 500 embert hallgatott meg állásinterjún. A munkavállalóktól postai költségre 45 eurót kért, majd további 45 eurót kellett volna fizetni az erkölcsi bizonyítvány fordításáért.
Az elkövetőnek ezt a csalást nem sikerült végrehajtani, mert június 27-én az esztergomi rendőrkapitányság bűnügyi osztályának munkatársai elfogták budapesti otthonában.
A férfi feljegyzéseiből kiderült, hogy korábbi hirdetésére 173-an befizették a 11.600 forintot. Közülük senki sem kapott munkát Ausztriában.

MTI