Újabb pert nyertünk
2012. jún. 5.

<p>Jogerős ítélettel zárult a Győri Ítélőtáblán az egyik utolsó, Meggyes Tamás által Nyíri Attila elsőrendű, és a Szeretgomot kiadó cég, mint másodrendű alperesek ellen indított polgári per: a feljebbviteli bíróság fellebbezésünknek helyt adva teljes mértékben elutasította a felperes keresetét. Perköltségünket és a per illetékeit így ismét a felperesnek kell majd megfizetnie.</p>

Cikkünk az elsőfokú ítéletről: http://www.szeretgom.hu/content/68292-elsofoku-itelet-nem-tudni-miert-volt-hajlektalan-meggyes-tamas

 

Az elsőfokon eljárt Komárom-Esztergom Megyei Bíróság ítélete:

A felperes aláírásával jelent meg a Hídlap c. folyóiratban a „Vörös téboly és tombolásis irigyelné a módszereiket” c. cikk, amely név szerint említi az I. r. alperest, és negatív hangnemben nyilatkozik az I. r. alperes tevékenységéről. A cikkre válaszul az I. r. alperes szórólapot készített, amely 2009. április 5-én Esztergomban terjesztésre került. A szórólap elsoldalán az I. r. alperes által írt szöveg olvasható „Ki is tombol valójában??? – Válasz MeggyesTamás cikkére” címmel, míg a másik oldalon kettő, az interneten megjelent közlés („Zavar”, és„A polgármester esete a tomboló tébollyal”) kivonata olvasható. A szórólap második oldalán található írás a II. r. alperes által üzemeltetett szeretgom.hu internetes portálon a „Vélemény”rovatban 2009. március 29. napján megjelent. A felperes keresetében annak megállapítását kérte,hogy az alperesek megsértették a személyhez főződő jogait, egyúttal az alperesek további jogsértéstől való eltiltását és az I. r. alperes kötelezését kérte, hogy a felperes által meghatározott közleményt szórólap formájában saját költségén állítson elő és terjesszen, továbbá a II. és III. r. alperesek a szeretgom.hu portál kezdőlapján a támadott közleménnyel azonos rovatban adjanak ki közleményt. Később a III. r. alperessel szemben keresetétől elállt, a bíróság a pert a vonatkozásában megszüntette. Az alperesek a kereset elutasítását kérték. Az I. r. arra hivatkozott, hogy a szórólappal nemsértette meg a felperes jó hírnevét, míg a II. r. alperes arra hivatkozással, hogy a tartalomelőállítási tevékenységet nem végez. Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy az I. r. és II. r. alperesek megsértették a felperes jóhírnevét, azon tény híresztelésével, hogy a felperes azért nevezte magát hajléktalannak, hogy ne kelljen annak a városnak adót fizetnie, amelyiknek a vezetője. Kötelezte az I. r. alperest, hogy meghatározott tartalmú nyilatkozatot tegyen közzé a szeretgom.hu internetes portálon, míg a II. r. alperest, hogy az általa üzemeltett internetes portálon tegye hozzáférhetetlenné a támadott link tartalmát, és az I. r. alperes által közzétett nyilatkozatot legalább 1 évig tegye közzé a portál kezdő lapján. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította. Az ítélet ellen az alperesek a felperes keresetének teljes elutasítása, míg a felperes a keresetnek történő teljes helytadás miatt terjesztettek elő fellebbezést.

 

Úgy tudjuk ez a per is egyike volt azoknak, amiket Meggyes Tamás még Esztergom polgármestereként, a város költségvetéséből finanszíroztatott, bár a város sem felperesként, sem egyéb érdekelt félként nem volt részese a jogi eljárásnak.