Zsembery Dezső magángyűjtő kiállítása a Duna Múzeumban
Kultúra
2012. máj. 11.

<p>Zsembery Dezső magángyűjtő kollekciójának grafikáiból, festményeiből és fotóiból nyílik kiállítás az esztergomi Duna Múzeumban; a tárlatot a nagyközönség szombattól június 11-ig tekintheti meg.</p>

Fél évszázada gyűjti Zsembery Dezső a Komárom-Esztergom megyéhez kötődő művészek alkotásait, háromszáznál több mű van a birtokában, ezek közül a kiállításon mintegy negyven festmény, grafika és fotó látható, főként a modern korszakhoz sorolható alkotók munkái az 1920-as évektől.
A gyűjtő kiemelte, hogy a most kiállított festmények között szerepel Scheiber Hugó alkotása, ő Babits vendégeként járt Esztergomban és 1925-ben festette meg Hasenauer Andor portréját, aki a bencés gimnázium tanára volt. Több önarckép is látható, a nagybányai Ziffer Sándoré az 1920-as évekből, illetve Einczinger Ferenc, Mund Hugó, Koszkol Jenő és Bayer Ágost képe.
Szintén része a tárlatnak Vaszary János festőművész saját magáról rajzolt grafikája, amelyet a portréja mellé írt sorokkal "legszívélyesebb megemlékezéssel" ajánlott Révész Istvánnak, mecénásának és támogatójának. A gyűjtő több képet kiállított Aknai Jánostól.
A fotográfiai anyag érdekessége, hogy számos művészportrét mutat be, amelyek Martsa Alajos munkái. A fotográfus az 1960-as, 1970-es években alkotók széles körével állt kapcsolatban, készített portét Czóbel Béláról, Barcsay Jenőről, Borsos Miklósról, Ferenczy Béniről, a furulyán játszó Tersánszky Józsi Jenőről és Kaposi Endréről.
A most 84 éves Zsembery Dezső 1957-től orvosként dolgozott Dorogon és Esztergomban. Képzőművészeti kollekciójának Komárom-Esztergom megyéhez kötődő részét 2000-ben a Dorogi Galériában mutatta be. 2008-ban reprezentatív könyvvel kiegészítve mintegy nyolcvan alkotó műveiből rendezett kiállítást Dorogon, majd Esztergomban. Kutatója és feldolgozója Dorog és környéke egészségügyének és képzőművészeti múltjának, a település első ismert művészeinek életművét könyvekben mutatta be.

MTI

(forrás)