Hisztizik a Fidesz
Közélet
2012. máj. 10.

<p>Alig több mint egy órás volt a mai testületi ülés, azt is két szünet szakította meg. A személyeskedés mellett szóba került Gyurcsány Ferenc diplomája, és beindult a nyilatkozatháború.</p>

Kivonul a Fidesz a testületi ülésről - MTI Fotó: Kovács Attila

A mai testületi ülés -amin ismét nem jelent meg Meggyes Tamás- érdemi része elhanyagolható volt. Az előterjesztések egy részét nem tudta teljes egészében elkészíteni a hivatal. Így történt ez a zárszámadási rendelettel is, aminek az elfogadási határideje április 30 lett volna. A szociális bérlakásokról szóló napirendi pont kapcsán elszabadult a pokol. A Fidesz szerint az előterjesztéshez nem készült hatástanulmány, ezért nem akarták megszavazni a bérleti díjak csökkentését. A polgármester és a Fidesz-frakció ez után hosszadalmas vitába kezdtek arról, hogy a másik oldalnak van-e szíve egyáltalán. Kálmán Sándor szerint Tétényinek nincs, mivel elindította az adósságrendezési eljárást. Ekkor a teremben lévő érdeklődők nemtetszésüknek adtak hangot. Miután az ülésen Gyurcsány Ferenc eltűnt szakdolgozatára terelődött a téma, a polgármester öt perc szünetet rendelt el. A szünet után Nyíri Attila kapott szót, aki arról számolt be, hogy 32-33 üresen álló bérlakás van Esztergomban, amiknek üresen is vannak költségei, ezért jobb lenne kiadni azokat, még akár alacsonyabb áron is. Mire szavazásra került volna a sor, Steindl Balázs nem volt hajlandó eltűrni a folyamatos bekiabálásokat, és elhagyta a termet. Mivel majdnem a teljes a frakció követte, határozatképtelenné vált a testület, ami a tizenöt percnyi elrendelt szünet után sem változott.

 

A Fidesz sajtóközleménye a mai testületi üléssel kapcsolatban:

Az esztergomi képviselő-testület 2/3-t adó Fidesz-K* frakció kivonult a csütörtöki testületi ülésről, amellyel azt kívánta demonstrálni, hogy elég volt Tétényi Éva látványpolitizálásából, és szimpatizánsai folyamatos bekiabálásaiból, és a fenyegetésekből.

Tétényi Éva a csütörtöki képviselő- testületi ülésen úgy kívánta módosítani a szociális lakások finanszírozását, hogy arról semmilyen tanulmányt, illetve szakmai beszámolót nem mutatott be a testület tagjainak. Amikor ezt Steindl Balázs frakcióvezető nehezményezte Tétényi Éva személyeskedéssel és vádaskodással próbálta meg elterelni a szót az előterjesztés hiányosságairól. Ehhez csatlakozott a testületi üléseken már megszokott, a polgármester-asszony híveiből verbuválódott mintegy 25- 30 fős társaság, amelynek tagjai sértő, sokszor a trágárságot sem mellőző bekiabálásokkal és egyéb demonstrációval zavarták meg a testületi ülés menetét.
A Fidesz-K* esztergomi képviselői erre reagálva felálltak és kivonultak az ülésteremből. A városatyák nem hajlandóak tovább eltűrni ezt a fajta viselkedést és agressziót, amelyhez Tétényi Éva hónapok óta asszisztál, ahelyett, hogy törvényi kötelezettségének eleget téve rendet teremtene a testületi üléseken.
Ilyen légkörben érdemi munkát a testület nem tud végezni, amely a Tétényi Éva által, a városra zúdított csődeljárás miatt elengedhetetlen lenne.

Fidesz-K* Esztergomi Frakció

 

* "Révfalvi Gergely (...) közleményében azt írta, a jövőben sajtó-helyreigazítási pert fog kezdeményezni minden olyan közlemény esetében, amelyet Fidesz-KDNP névvel adnak ki Esztergomról."

 

Tétényi Éva sajtóközleménye:

Elszakadt a cérna Esztergomban

A mai képviselő-testületi ülést sajnálatos módon félbe kellett szakítani, mert a Fidesz-frakció ülés közben indoklás nélkül kivonult a teremből. A felvett napirendi pontok között több, az önkormányzat gazdasági helyzetével kapcsolatos döntést kellett volna meghozni, közöttük egy jelentős peren kívüli egyességről szóló határozatot. A félbeszakadt napirendi pont, az Esztergomban legnehezebb sorban élők lakhatásának javításáról szólt, miszerint az önkormányzat részletfizetési lehetőséget biztosított volna a hátralékot felhalmozóknak, azért hogy ne lakoltassák ki őket, valamint a megnövekedett lakásrezsik kompenzálásra a lakbérek csökkentésével átmeneti segítséget nyújthattunk volna. A Fidesz-frakció vezetője a részletfizetést támogathatónak ítélte, azonban a lakbérek mérséklését nem.  Ez az intézkedés körülbelül 250 családot érint Esztergomban és Esztergom-kertvárosban. A lakbér csökkentése az üresen álló önkormányzati lakások mielőbbi bérbeadását, valamint a lakbérfizetési hajlandóságot növelhetné, ráadásul az önkormányzat megszabadulna a felmerülő költségek fizetésétől.

Összességében elmondható, hogy ez a kedvezmény, - figyelembe véve a tavalyi év adatait,- nem járna jelentős bevételkieséssel, sőt kismértékű bevétel növekedés is prognosztizálható. Érthetetlen, hogy ebben a kérdésben miért nem hajlandóak a fideszes képviselők még előzetesen sem egyeztetni. A képviselő-testületi ülést folytatni kívánó öt képviselő, mint ahogy eddig sem, most sem tudott döntést hozni, tehát újra fel kell tennünk a kérdést, hogy Esztergom működőképességének biztosításához vajon a 10 egyéni körzetben megválasztott képviselő lemondása lenne-e a legjobb megoldás? Polgármesterként kísérletet teszek egy rendkívüli testületi ülés keretében a legszükségesebb döntések meghozatalára, ezért 2012. május 15-én, kedden 15 órára rendkívüli képviselő-testületi ülést hívok össze.

 

Esztergom, 2012. május 10.

 

Tétényi Éva

Esztergom, Esztergom-kertváros

és Pilisszentlélek polgármestere

(forrás)