A Belügyminisztérium felfüggesztette Esztergom áprilisi normatív támogatását, mert a polgármester nem teljesítette a szükséges adatszolgáltatásokat - közölte a helyi Fidesz-frakció vezetője csütörtökön az MTI-vel.
Tétényi Éva független polgármester a támogatás felfüggesztésének tényét nem cáfolta, de közölte, hogy a hivatal azért nem adta meg a szükséges összesítéseket, mert az intézmények állami átvétele után nem készültek el a pénzügyi zárások.
A polgármester szerint az 50 millió forintos összeg elmaradása nem okoz működésképtelenséget. Hozzáfűzte: a kincstár a napokban 147 millió forintos inkasszót tett a város számlájára, mert az állam által átvett intézményeket a várossal finanszíroztatják. "Ezzel az állam dönti romba Esztergomot" - jelentette ki Tétényi Éva.
Steindl Balázs Fidesz-frakcióvezető tájékoztatása szerint a polgármester nem teljesítette a 2011-es költségvetési beszámolóról és a 2012-es költségvetésről kötelező adatszolgáltatást, ezért az új államháztartási törvény alapján a Belügyminisztérium felfüggesztette az önkormányzatot megillető normatív hozzájárulás folyósítását.
A frakció közlése szerint a polgármester eddig nem írta alá a költségvetési rendeletet sem. Úgy vélik, "Tétényi Éva újabb törvénysértése veszélyezteti Esztergom és intézményeinek működését", ezért felszólítják az adatszolgáltatás teljesítésére, ugyanakkor megfogalmazásuk szerint "sajnálatos és felháborító", hogy a polgármester a munkájának végzése helyett "az MSZP, LMP, Szolidaritás és a Demokratikus Koalíció által szervezett tüntetésen szólal fel Budapesten".
Tétényi Éva a felvetésre reagálva elmondta, hogy a költségvetési rendeletet pénteken újra a képviselő-testület elé terjeszti, ugyanis aláírta a dokumentumot, de nem hirdették ki, mert az aljegyzővel együtt törvényességi észrevételt fogalmaztak meg. A rendeletet a fideszes többségű grémium egymilliárd forintot meghaladó hiánnyal akarta elfogadni, ami sérti az államháztartási törvényt - tette hozzá.
"A testület jelölje meg, hogy honnan akarja a hiányt fedezni. A hiányzó összeg egyébként az a pénz, amit az állam az általa átvett intézmények üzemeltetéséért követel Esztergomtól. A kincstár inkasszóval beszedheti a várostól ezt az összeget, a keletkező hiány miatt nem lehet teljesíteni az adósságrendezési kötelezettségeket, és májusra romba dőlhet a költségvetés" - jelentette ki a polgármester.
MTI
Hát szerintem, az aljegyzővel, fityisznek lehet a legtöbb gondja, ugyanis ők hozták, és most egy kicsit úgy tünik, ki ment mögüllük. Ami nem baj, végre van aki beakarja tartatni a törvényeket. Én úgylátom, itt nincs tisztán fekete vagy fehér, mind a két oldalnál vannak átfedések. Tompiéknak gondjuk lehet az aljegyzővel, az ellenzéknek meg az lehet a baja, nem úgy nézki, hogy mindenki egy irányba húz.
Na végre!Legalább hamarább döglünk bele a fidesz jövőképébe!Még jó,hogy a gyerekeim már nem itt laknak.Legalább nem érzik a pusztítást!
Hekla való igaz, a jegyző a munkáltató!
Lehet, hogy nem jól tudom... Eddig nem úgy volt, hogy a Polgármesteri Hivatal munkatársai kinevezése a Jegyző hatáskörébe tartozik?
János és Gábor köszönöm válaszotokat.
Tehát rendszerben ez benne volt van .
Rossz tervezés , döntés , szervezés , végrehajtás az eredmény sor végén katyvasz .
Most már csak az a kérdés kinek a nyakába varható…….
Abban kapják a fizetésüket, a virtuális nyugdíjszámlájuk mintájára.:-(((((((((((( Hogy csukódna rá véglegesen a szolárium Selmeczire!
"a pénzügyi osztályról a 13 főből hiányzik 5 fő, ezek pótlására a polgármester nem engedett felvenni senkit."
Erről lehet tudni többet? A korábbi létszámstop miatt nincsenek új emberek vagy egy jean d'arci gerillaharc egyik akciójaként? Mert a "nem engedett" erre utal. Milyen pozíciók betöltetlenek?
De baszki, ezt egy éve is már tudta mindenki, aki odafigyelt, emlékszem amikor emiatt kellett plusz funkciókat fejleszteni a szoftverbe.
Beszámoló. Apró kis hozzáfűznivaló ehhez. Az, hogy nem készült el, több okra vezethető vissza. Egyik pl. hogy a pénzügyi osztályról a 13 főből hiányzik 5 fő, ezek pótlására a polgármester nem engedett felvenni senkit. Természetesen szükség esetén akár meg is tudnám nevezni a pozíciókat amik így akadtak el. (idén 2 főt sikerült már felvenni...)
Második probléma az új államháztartási törvény, amely nem vesz tudomást a több önkormányzatnál működő "kiskincstári" rendszerről. Az összes kincstári körbe vont intézmény minden pénzforgalma 1 bankszámlán történt az új törvény szerint úgy kell beszámolni, mintha ezek külön számlán történtek volna és így visszafejtve kell meghatározni az intézmények 2011. január 1-i kezdő pénzkészletét gyakorlatilag újra kellene könyvelni a teljes tavalyi évet 30 intézménynél.
A harmadik probléma a Fidesz sara, ugyanis a tavalyi válságköltségvetés nem biztosította az intézmények működését. Határozatokkal tologattak pénzeket ide-oda, amelyek átvezetése a költségvetési rendeletbe nem igazán valósult meg. Sőt! Sok esetben végrehajtva sem lettek.
A negyedik probléma pedig az, hogy nálunk szerencsésebb helyeken a könyvvizsgáló cég tanácsokkal segíti a munkát. Információk szerint ez itt nem igazán működik.
A költségvetésről meg annyit: el van b.szva, ahogy csak el lehet. Viszont ha ma bárki hibájából nem kerül újratárgyalásra és elfogadásra, akkor annak végkimenetele az lehet, hogy a kormányhivatal fog rendeletet alkotni. Nekik meg nem lesz lelki probléma a létszámcsökkentés a hivatalban és egy két ovi vagy bármi más bezárása sem...
A beszámoló egy interneten keresztül elérhető programmal készül, amihez minden önkormányzatnál és annak minden önállóan működő és gazdálkodó intézményénél általában va egy személy, aki hozzáfér. Kivéve ahol nem, mert mondjuk egy személy csinálja az egész önkormányzati intézményrendszer beszámolóját. Sőt olyan is van, hogy több kisebb település beszámolóját egy helyen csinálják. De mindegy.
Beszámoló nem csak éves van, hanem negyedéves és fél éves beszámolókat is be kell adni (igaz azoknak nincsenek jogkövetkzeményeik ismereteim szerint). De az éves az, ami felgaggregálódik az előző év költségvetési jelentésébe amiről ugyebár a parlamentnek kell szavaznia, és elfogadnia az abban foglalt számokat. Ha Esztergom nem adott le beszámolót, azzal kurva komolyan gátolja a tavalyi költségvetés teljesülésének parlamenti elfogádását, ami nagy gáz lehet az országnak. Emiatt tehát érthető és fontos is szankcionálni a várost. Ezt most olyan sapkával a fejemen mondom, aki látta és látja ennek az egész beszámolóhierarchiának a működését és a mögöttes szakmai tartalomról is elég komoly képem van.
A beszámolót tehát az interneten keresztül kell összeállítani és leadni, de az csak akkor számít leadottnak, ha kinyomtatják és pöcséttel a polgármester aláírja. Addig hiába van akár leadva minden szám jól kitöltve, ellenőrzési szabályok tömkelege helyesen lefuttatva, az nem számít leadottnak. Volt anno szó róla, hogy majd digitális aláírás, de azt a projektet lelőtték amiben ez megvalósult volna, úgyhogy jelenleg is a papíros megoldás van érvényben.
A beszámolót tehát az önkormányzat szakmai része állítja össze együttműködve az önállóan működő intézményekkel, míg az önállóan működő és gazdálkodó intézmények saját beszámolót kell, hogy leadjanak.
Ja, a beszámoló arról szól, hogy az előirányzatok mellé oda kell tenni a teljesülést. Ennek - ha működik - az önkormányzat belső ügyviteli rendszeréből bármelyik időpillanatban ki kell tudnia esni egy mikroszekundum alatt. Ha nem tudnak kinyerni teljesítést (van egy tippem, hogy az űrlapgarnitúrában a 21-es vagy valamelyik hasonló űrlap környékén lehetnek a gondok, ahol szakfeladatok szerint és tevékenységtípusok szerinti beosztásban kell az elköltött pénzeket csoportosítva lejelenteni), az nagyon komoly belső problémák indikátora lehet.
Miből fognak a közalkalmazottak államkötvényt venni, ha nem kapnak fizetést?
Megtudjátok mondani
Kinek kell ezeket a beszámolókat elkészíteni ?
Volt itt valami átadás átvétel?
A helyi Fidess közli hogy az országos Fidess mit intézett!