Ki is volt Pór Antal?
Helytörténet
2012. ápr. 4.

<p>A történelem tele van tehetséges, sokoldalú emberekkel, akik a maguk korában előremozdították Esztergomot, és mai napig találkozunk kezük nyomával városszerte. Pór Antal pontosan ilyen, de mára oda jutottunk, hogy a nevét se tudják helyesen leírni.</p>

Pór (Bauer) Antal 1834. október 18-án született a Vízivárosban. Apja, Bauer József a Bazilika építési felügyelője volt. A gimnázium 6 osztályát Esztergomban végezte. 1849-ben fiatalon honvédként szolgált Komáromtól Világosig. 1850-ben, hadifogság után papnövendéknek állt, egy évet töltött Pozsonyban az Emericanumban, bölcsészetet Nagyszombaton, a hittudományokat a bécsi Pazmaneumban hallgatta. Tanárjelöltként és történelem szakos hallgatóként még két évet élt a császárvárosban. 1857 októberben szentelték áldozárrá, ezután a nagyszombati érseki gimnáziumban tanított. Tanárként két pályadíjat is elnyert az akadémiától. 1871. december 30-án lett Esztergom-belvárosi plébános. 1874. július 3-án tiszteletbeli pápai káplánná választották, de még ugyanebben az évben kerületi alesperes és tanfelügyelő lett. 1875-től 1881-ig a királyváros országgyűlési követe volt a Szabadelvű párt jelöltjeként. 1880-ban pozsonyi kanonokká, 1893-ban esztergomi kanonokká nevezték ki. Számos történelmi témájú értekezése, könyve jelent meg, amiért 1872-ben az MTA levelező, 1892-ben rendes tagjává választotta. 1900-ban pápai prelátus lett, tagja volt a Magyar Történelmi Társulatnak, a Magyar Herald. és Geneal. Társaság igazgazó-választmányának, a Szent István Társulat tudományos és irodalmi osztályának, és az Esztergomvidéki Régészeti és Történelmi Társulat (Ma úgy mondanánk: Balassa Múzeum) társelnöke volt. 1905. augusztus 15-én, Nagyboldogasszony napján felszentelték az ő adományából készült Magyarország Nagyasszonya szobrot a bazilika előtt. 1907. október 20-én ünnepelte ötven éves papi jubileumát. 1910. május 16-án Mátéffy Viktor plébános felszentelte fel Padovai Szent Antal szobrát a belvárosi templom előtt, amelyet szintén Pór Antal Adományából Kiss György készített el. Ugyanez a tér 1948-tól az ő nevét viseli. 1911. szeptember 8-án halt meg, 200 000 koronás vagyonát az árvaházra hagyta.

Sírja a bazilika altemplomában

 

Bauer Antal 1864-ben magyarosította Pórra nevét. Pórra! 1948-ban, amikor az addigi Plébánia teret róla nevezték el, még tudták, hogy mi a helyes írásmód. Manapság reklámokban rendszeresen visszaköszön, hogy bizonyos cégek a Poór Antal téren találhatóak. Hogy miért terjed egy évszázaddal a halála után ez az alak, azt nem tudom, pedig elég lenne az említett szobrok talapzatára egy pillantást vetni, hogy meglássuk a helyes írásmódot!

(forrás)