Az erőszakmentes politikai aktivizmusunkat meghirdettük!
2012. ápr. 3.

<p>Az EsztergOHM valódi független ellenállási újság és közösség az Eszköz Kft. és az RTVE előtt a Pór Antal téren demonstrált.</p>

Az Eszköz Kft. sok esztergomi ügyfél bosszúságára, jóval hamarabb bezárt.

Az „egész ország Esztergomra figyel” mondta el beszédében Elsasser Csörsz egy Józsefvárosi civil szervezet nevében. Elmondta, hogy senki ne vegye kudarcnak az esztergomi népszavazás részvételének eredményét, mert pl. a VIII. kerületben a Fideszes Kocsis Máté országgyűlési képviselő és polgármester a 20 %-os részvételt hatalmas sikernek mutatta be.

Elsasser, az esztergomi ellenállást támogatásról biztosította, jelezte, hogy hamarosan, ha kell, Esztergom megsegítésre jönnek az ország minden részéről.

Az EsztergOHM nevében Kovács Géza lapfelelős elemezte a népszavazási eredményeket, a kampányban elkövetett hibákra is kitért. Ezek után szóban is meghirdette a városi polgári engedetlenséget, amit virtuálisan a „Kardot rántok Esztergomért” cikkel már felvállalt.

Mahátma Gandhi idézettel ajánlotta az erőszakmentes engedetlenséget a megjelenteknek.

A lapszerkesztő kitért arra, hogy a 8000 igen akaratát az önkormányzati többségnek fel kell vállalnia. Nem teszik meg a képviselők a többségi akaratot, akkor tényleg ki kell rántani Esztergomért a kardot a hüvelyéből!

Ez erőszakmentes politikai akciók sorozata, amely között lesz sok olyan, ami végtelenül szórakoztató lesz. De nem azoknak, akik Esztergom érdekei ellen tesznek!

Hamarosan bővebben olvashatnak erről az EsztergOHM újság áprilisi számában.

 

Folytatjuk!

 

EsztergOHM

Valódi független ellenállási újság és közösség