Kardot rántok Esztergomért
2012. márc. 31.

<p>Lehet meglepő írásom címe, de miután leírom előzményét, érthető lesz, miért vagyok ilyen harcias.</p>

Mint ismert, Meggyes Tamás, 2012. március 12-én a Veszprémi Városi Bíróságon azt a kijelentést tette, „ha a középkorban élnénk, már párbajra hívott volna…”

Miközben az elmúlt években Meggyesre nem ez volt a jellemző, a jegyzőkönyvek rögzítették ezt az egyenes mostani XXI. századi kihívást.

Meggyes azért haragszik és érzi magát vérig sértve, mert a valódi arcát megismertettem Esztergommal. A magánjellegű dolgok zavarják elsősorban, őt ez motiválja a küzdelemre.

Nem választhatok sajnos más fegyvernemet 2012-ben, mint az írást. Egyébként a kardot választanám, hiszen ez illik a magyar kezébe. A kardnak éle van, lehet vele szúrni, vágni, fájdalmat okozni és talán közelharcra is sor kerülhet!

Meggyesnek a párbaj történet ismeretében is hiányosságai vannak, hiszen rosszul tudja, nemcsak a középkorban, a XIX. század végéig elfogadott dolog volt a párbaj, irodalmunk nagyjai közül pl. Herczeg Ferenc, Jósika Miklós vagy Jókai Mór is a becsületéért megküzdött.

Engem viszont 2012-ben nem a magándolgok motiválnak elsősorban. Az én szívügyem: Esztergom. A sérelmeken, hogy elsőnek Esztergomban-egyenlőtlen feltételek között- kihívott a hóra Meggyes (akkor nem beszélt párbajról), túl tudok lépni, még akkor is, ha a mai napig ebből jelentős hátrányt szenvedek.

Viszont Esztergomért, családtagjainkért, a jövőnkért küzdelembe kell bocsátkoznunk. Március 25-én bebizonyosodott, hogy a többségi akaratunk érvényesítésére, más módszerek kellenek! Győztünk a népszavazáson, de nem nyertünk! Bebizonyosodott, hogy mi Esztergomban, majdnem háromszor többen vagyunk, mint a Meggyes-frakció által képviselt politika. Ebből következően, ha nem is volt 50%-os részvétel, akaratunkat rá kell erőltetni azokra, akik nem képviselik jelenleg városunk érdekeit!

Ez lehet, nem megy máshogy, csak polgári engedetlenséggel, ellenállással. A szabadságunkat a történelem folyamán sokszor voltunk kénytelenek kihívni karddal. Ezért a párbaj kihívás és a mostani kialakult helyzet között áthallást érzek.

Bátor, meg nem alkuvó esztergomiakra van most szükség, olyanokra, akik az igazságtalanság a törvénytelenség ellen, akár tenni is mernek. Ha nem képviselik akaratunkat az egyéni képviselők a testületben, le kell őket mondatnunk! Nem engedhetjük, hogy újra ártsanak Esztergomnak, szemen köpjenek minket! Rengeteg olyan dolgot tudunk tenni összefogva, ami törvényes, viszont még nem is szabálysértés!

Mindenkit várunk szeretettel április 2-án az Eszköz Kft. és az RTVE elé 16 órakor.

Erőt és engedetlenségi útmutatót a helyszínen mindenki kap. Miközben az egész ország Esztergomra figyel, végre megmozdulunk, győzelemre vezető utat mutatunk.

Kardot rántunk Esztergomért!

 

A szabadságért!

 

Kovács Géza